Helyi hírek, események
Kiváló borok Liptódon
A liptódi farsangtemetésre és a helyi borversenyre14. éve kerül sor a kis dél-baranyai községben. Koradélután borbírálattal indult útjára a program. Itt a neves zsűri mellett maguk a gazdák is hallatthatták hangjukat. Ugyanakkor a minősítés jogát a neves szakemberekből álló döntnökök tartották fenn maguknak. 33 minta sorsáról döntöttek idén, amely 2/3 a helybéli termelőktől származott. A bírálás során 23 fehér, 4 rosé és 6 vörösbor került besorolásra. Az esti program máglyagyújtással kezdődött. Ideje volt már elűzni liptódon is a telet. Ugyanis a szőlősgazdák már alig várják, hogy újra a szőlőikben szorgoskodjanak. A lángok jó magasra felcsaptak. A régi öregek szerint egykoron 4 jól megrakott máglya is égett a faluban, hogy minden szegletből elűzék a gonosz időt. Ezután a kultúrban, a bírálatok ismertetésére került sor. A jobbakat oklevéllel és ajándéktárgyakkal is jutalmazták. Mint azt hallhattuk,
fantázia névben a "15 puttonyos" vitte a prímet. De a " Vitaindító" bor sem kis piskóta a maga módján. A Gatyaszaggatóról nem is beszélve. A nagydíjas bor idén ifjabb Markesz István caberne souvignon sillere lett. Gratulálunk hozzá, no és minden díjhoz és elismeréshez. Bravó liptódiak és térségbéli gazdák.
Svábbál a legendás Karawankával
A legendás Karawanka szalon és tánczenekar volt a ceremónia mestere az idei nyárádi Svábbálnak. Széles hazai és nemzetközi repertoár, igényes megjelen...
Bővebben →Babarc palackba zárt kincsei
Minőségi nedüket értékelhetett a babarci borverseny alkalmával összeállt 3 tagú szakértői zsűri. Estére, amikor is a gazdák összejöttek a helyi kultúr...
Bővebben →Az év borásza Villányban járt
XVIII. Mátyás Napi Borünnepre került sor Villányban, melyet hagyományosan a BOCK PINCÉSZETBEN tarttok meg a baranyai borásztársadalom jelentős részv...
Bővebben →Bajor csülök, tiroli hangulat
Hamisítatlan bajor estet varázsoltak a Belvárdi Fogadó patinás falai közé. Finom ételek mellé autentikus muzsika is dukált, amelyről a Mozaik Band gon...
Bővebben →Trigo zárórendezvény
Az Erzsébet Vigadó mozi terme adott otthont a Trigo Kft. téli partnertalálkozó sorozatát záró előadásoknak. A gazdák ezúttal is sok hasznos információ...
Bővebben →Kiváló borok Liptódon
A liptódi farsangtemetésre és a helyi borversenyre14. éve kerül sor a kis dél-baranyai községben. Koradélután borbírálattal indult útjára a program. I...
Bővebben →Bajor est a Fülemülében
A villánykövesdi Erdinger Fan Club alakulásának 5 születésnapjára érkeztünk a Fülemüle Csárdába. A hangulatos vendéglőben jókedv és vidámság uralkodot...
Bővebben →Mároki sváb mulatság
Jó hangulatú Svábbált rendeztek a márokiak. A helyi német önkormányzat hét éve zsinorban házigazdája az egyre patinásabb eseménynek, melynek helyszíne...
Bővebben →Bozsik nyomdokain járnak
Amíg az anyukák otthon a vasárnapi ebéd elkészítésén fáradoztak, addig két bólyi sportcsarnokban is rúgták a bört fiú gyermekeik. Az apukák pedig hang...
Bővebben →Hurkatöltő bajnokok Berkesden
Igazi profik jöttek össze az első Berkesdi Kásáshurka-töltő Fesztiválra. A helyi és környező falvakból érkező csapatok rutinjához és felkészültségéhez...
Bővebben →Újabb kurzus a szabadegyetemen
Kis szusszanás után máris folytatódik legújabb kurzusával, a bólyi Nyugdíjas Szabadegyetem. A szezonkezdés sikerességét nem bízták a véletlenre. Egy ...
Bővebben →Daloló ifjúság
A 47. Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szólt. Mohács Város Önk...
Bővebben →