Helyi hírek, események


Szentlőrinci Gazdanapok

2016.08.15

Idén 23. alkalommal rendezték meg a dél-dunántúli régió legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági szakkiállítását és vásárát. A Szentlőrinci Gazdanapok idén is kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy termelők és vásárlók, szakmabeliek és érdeklődők, egy szóval a potenciális üzleti partnerek egymásra találjanak. Dr.Mezei Dávid, a Miniszterelnökség vidékfejlesztési-források elosztásáért felelős helyettes államtitkára, a nyitó ünnepségen elhangzott beszédében ecsetelte a vidékfejlesztés jövőjét. Főprioritásként megemlítve a modernizációt és a hagyományőrzést. A mostani ciklusban 1300 milliárd forint áll majd a magyar vidékfejlesztés rendelkezésére, s ebből 900 milliárd forint már hozzáférhető, különböző pályázatok útján, amely lendületet adhat a magyar vidéknek. Idén először volt igazán nemzetközi a rendezvény. A határ menti együttműködés keretében Verőcéről, Eszékről, valamint Ausztriából és Németországból is érkeztek kiállítók, sőt az erdélyi gazdák is elhozták termékeiket. Idén minden rekord megdőlt, telt ház mellett, korábban ennyi kiállító nem vett még részt az eseményen. A Szentlőrinci Gazdanapok megrendezésének célja, hogy az érdeklődők megismerhessék a mezőgazdaságban alkalmazható legújabb technológiákat, gépeket, berendezéseket, másrészről az esemény piaci megmérettetést, kommunikációs lehetőséget nyújt azoknak, akik megélhetésüket elsősorban a mezőgazdaságban keresik. Egyszerűbben fogalmazva, egymásra találhatnak a vevők és az eladók, s ez nem pusztán elméleti lehetőség, a vásár ideje alatt idén is számos üzlet köttetett. A látogatókat korszerű infrastruktúrával, rendezett területtel, kiállító csarnokokkal, pavilonokkal, szolgáltatásokkal, és nagyon népszerű kiegészítő programokkal várták. A gyermekes családok számára is kínáltak szórakoztató programokat, idén népies játékokkal, hagyományőrző bemutatókkal készültek, a kézműves vásár keretében pedig, népi iparművészek és kézművesek is bemutatkoztak. Összességében elégedett lehet a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ, a házigazda Szentlőrinc város és persze valamennyi résztvevő, kiállító és vásárló. A Szentlőrinci Gazdanapok hasznos s egyben pótolhatatlan találkozóhellyé nőtte ki magát, a dél-dunántúli régióban. Minderről a Bólyi Városi Televízió is beszámol soron következő adásában.


Vadhús promóció Baranyában

2019.04.15

Nagyszabású vadhús promócióba kezdett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Szervezete, tudtuk meg a téma...

Bővebben →

A Tenkes kapitánya szerepében

2019.04.15

Március 15-én nemcsak megemlékező rendezvények voltak Baranyában, hanem ehhez kapcsolódó családi és gyeremekprogramok is. Így a Siklósi Várban, az "Ál...

Bővebben →

A gyógyító harkányi víz

2019.04.15

A Harkányi Gyógyfürdőt, joggal nevezik a gyógyulni vágyók Mekkájának. A XIX. századtól járnak ide fürödni és egyben gyógyulni az emberek. A különleges...

Bővebben →

Népszerű webtévé Dunaszekcsőn

2019.04.15

A Rumán Gábor nevével fémjelzett dunaszekcsői webtévé ötlete, nem mai keletű. A neves televíziós szakember, korábban is adott már át tévés ismereteket...

Bővebben →

Halnevelő telep Töttösön

2019.04.15

Recirkulácios, szuperintenzív halnevelő telep fogad minket Töttös határában, melynek tulajdonosa a Bóly-Töttösi Zrt. Paramétereit tekintve 0,7 ha-on ...

Bővebben →

Népdalok szárnyán

2019.03.25

A Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szól, csaknem fél évszázada...

Bővebben →

Kiállítás és Majsi Farsang

2019.03.25

Eljött a várva várt nap Majson. Hosszas előkészületek után a 26. Majsi Farsangot rendezték meg a településen. Jól bevált forgatókönyv szerint, délelőt...

Bővebben →

Kisfarsanggal indult a busó karnevál

2019.03.25

Kisfarsanggal útjára indult az idei Mohácsi Busójárás, amely közismerten húshagyó keddel, azaz a tél farkával zárul majd. Mindkét esemény bensőséges j...

Bővebben →

Európai alakoskodó, télűző szokások

2019.03.25

A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum egy különleges, alkalmi tárlattal készült az idei busójárásra. Magát a Mohácsi Busójárást és a hozzá valamilyen mód...

Bővebben →

Farsangi ötletbörze az alsósoknál

2019.03.25

Nem mondhatja senki sem, hogy a bólyi suliban nem adták meg a módját az idei farsangolásnak. Az alsós gyerekek izgatottan várták, hogy megmutatthassák...

Bővebben →

Szederkényi karnevál busókkal

2019.03.25

Idén is Szederkényben kezdték űzni a telet, a messze földön híres mohácsi busók. A Botos és az Ördögfióka csoport a Duna-parti városból ruccant át a K...

Bővebben →

Lippói suli farsang

2019.03.25

Micsoda karnevál kerekedett az idei lippói sulifarsangból. Csak jelmezeseket lehetett látni a tornateremben, mivelhogy első alkalommal a szülők is beö...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162