Helyi hírek, események
Szentlőrinci Gazdanapok
Idén 23. alkalommal rendezték meg a dél-dunántúli régió legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági szakkiállítását és vásárát. A Szentlőrinci Gazdanapok idén is kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy termelők és vásárlók, szakmabeliek és érdeklődők, egy szóval a potenciális üzleti partnerek egymásra találjanak. Dr.Mezei Dávid, a Miniszterelnökség vidékfejlesztési-források elosztásáért felelős helyettes államtitkára, a nyitó ünnepségen elhangzott beszédében ecsetelte a vidékfejlesztés jövőjét. Főprioritásként megemlítve a modernizációt és a hagyományőrzést. A mostani ciklusban 1300 milliárd forint áll majd a magyar vidékfejlesztés rendelkezésére, s ebből 900 milliárd forint már hozzáférhető, különböző pályázatok útján, amely lendületet adhat a magyar vidéknek. Idén először volt igazán nemzetközi a rendezvény. A határ menti együttműködés keretében Verőcéről, Eszékről, valamint Ausztriából és Németországból is érkeztek kiállítók, sőt az erdélyi gazdák is elhozták termékeiket. Idén minden rekord megdőlt, telt ház mellett, korábban ennyi kiállító nem vett még részt az eseményen. A Szentlőrinci Gazdanapok megrendezésének célja, hogy az érdeklődők megismerhessék a mezőgazdaságban alkalmazható legújabb technológiákat, gépeket, berendezéseket, másrészről az esemény piaci megmérettetést, kommunikációs lehetőséget nyújt azoknak, akik megélhetésüket elsősorban a mezőgazdaságban keresik. Egyszerűbben fogalmazva, egymásra találhatnak a vevők és az eladók, s ez nem pusztán elméleti lehetőség, a vásár ideje alatt idén is számos üzlet köttetett. A látogatókat korszerű infrastruktúrával, rendezett területtel, kiállító csarnokokkal, pavilonokkal, szolgáltatásokkal, és nagyon népszerű kiegészítő programokkal várták. A gyermekes családok számára is kínáltak szórakoztató programokat, idén népies játékokkal, hagyományőrző bemutatókkal készültek, a kézműves vásár keretében pedig, népi iparművészek és kézművesek is bemutatkoztak. Összességében elégedett lehet a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ, a házigazda Szentlőrinc város és persze valamennyi résztvevő, kiállító és vásárló. A Szentlőrinci Gazdanapok hasznos s egyben pótolhatatlan találkozóhellyé nőtte ki magát, a dél-dunántúli régióban. Minderről a Bólyi Városi Televízió is beszámol soron következő adásában.
Babarci utcafesztivál
A 4. BabArc utcafesztivál, ismét sokakat csalogatott a sváb hagyományokat bemutató és éltető Babarcra. Kézműves standok, falusi körhinta, sváb lakoda...
Bővebben →Modern magyar honvédség
2017. elején jelentették be, hogy Zrínyi 2026 néven tízéves program indul a Magyar Honvédség fejlesztésére. Azóta új fegyvereket, járműveket szereztek...
Bővebben →Fórum a magyar falvak jövőjéről
A Baranya Megyei Kormányhivatal meghívására komplex vidékfejlesztési fórumot rendeztek Sombereken " Találjuk ki Baranyát!" címmel. Mindez az építés he...
Bővebben →Majális a kékvillogók fényében
A 6. Megyei Tűzoltó és Rendőr Majális nevébe már a mentősök is feliratkoztak, mégpedig rendező szervezetként. Aktívabb jelenlétük, mind a gépjárműpark...
Bővebben →Csodás Munkácsy alkotások
Különleges, hiánypótló és részben világpremierként is felfogható Munkácsy-kiállítás nyílt a Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában, mely fél éven...
Bővebben →Malomnap a Csele völgyében
2007 óta, sok víz lefolyt már a Csele patakon, amely mentén akkor még egy romos vizimalom torzójával találkozhattunk. Mára ez egy új külcsinnyel és ta...
Bővebben →Egyházi téma a Nyugdíjas Szabadegyetemen
Immár ötödik éve tart a Bólyi Nyugdíjasok Szabadegyeteme. A havi rendszerességgel megtartott órákon, kutatók, történészek, egyetemi tanárok tartanak e...
Bővebben →Alföldi agrár seregszemle
Véget értek a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. Sok ezren voltak kíváncsiak az ország egyik legnívósabb, 3 napos agrár kiállítására. ...
Bővebben →Tám László mestermunkái nyomában
Tevékenyen, mozgalmasan telnek manapság Tám László fotóművész hétköznapjai. Hozzá látogattunk el pécsi otthonába, amely egyben alkotóműhelye is. A het...
Bővebben →Máriagyűdi zarándoklat püspöki szentmisével
A keresztény katolikus hívek hetek óta tartó lelki gyakorlatokkal készültek, a Pécsi Egyházmegye által szervezett tizenegyedik alkalommal megrendezésr...
Bővebben →Átadták a harkányi fürdőberuházást
Szalagátvágással, esperesi áldással és sajtótájékoztatóval indult útjára Harkányfürdő nagyberuházásának átadó ünnepsége. Ugyanis Harkány Város Önkorm...
Bővebben →Hegedűkoncert a Vigadóban
A PTE Művészeti Kar - Zeneművészeti Intézetének köszönhetően, újabb nívós koncertre került sor a bólyi Erzsébet Vigadóban. Ezúttal a csodálatos vonós...
Bővebben →