Helyi hírek, események


A Mohácsi csata 490. évfordulója

2016.08.30

A Mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezés sorozat kiemelt eseménye volt a Duna-parti város főterén bemutatott bíborosi szentmise. Csaknem kétezer hívő zarándokolt el az egyházmegye szegleteiből, hogy részese legyen a Szent Jobb körmenetnek és szemtanújává váljon az ezt követő szertartásnak. Nagy díszpompával vonult be a térre Nemzeti Erekjénk, no és a vezető papság, az egyházmegye püspökével és papjaival karöltve. A főpásztor, Erdő Péter bíboros szentbeszédjében megemlékezett a Mohácsi csata hőseiről, köztük az egyházvezető vértanúkról, akik életüket áldozták a hazáért. Európa akkor is, mint most megosztott volt, nem tudott ellenállni az iszlám térhódításának. Önös érdekek domináltak a nemzeti összefogás helyett. Később véget nem érő sorban érkeztek a hívek áldozni, többségük a Nagytiszteletű Bíboros Atyánál sort várva. A szentmise zárásaként a Szent Jobbot az őrség átszállította a Fogadalmi templomba, ahol közelről is megcsodálhatták azt az érdeklődők. 

Az egyházi ceremónia után a világi megemlékezés vette kezdetét. Szekó József Mohács polgármestereként köszöntötte az egybegyűlteket, majd Soltész Miklós, az EMMI egyházügyekért felelős államtitkára mondott ünnepi emlékbeszédet. Mint azt lényegre törően megfogalmazta: "..önzés, rövidlátás, árulás és cselekvőképtelen európai vezetők miatt kellett 490 évvel ezelőtt elpusztulnia mintegy 15 ezer magyarnak, és miattuk vonulhatott be 1526 szeptemberében Budára a török.  Ugye hasonló időket élünk meg ma is?" - tette fel a kérdést a migrációs válságra utalva. Az ünnepi beszéd után mind az egyházi, mind pedig a világi vezetők elhelyezték az emlékezés virágait a Mohácsi csatában ifjan elhunyt II. Lajos király szobránál. A programot este a nemzeti érzelmű Kormorán együttes koncertje zárta.


Mohácsi barangolás helyi kincsekkel

2018.10.22

Az októberi napsütést és szép időt kihasználva, mohácsi barangolásra került sor a pécsi székhelyű, Tájak Korok Múzeumok Klub szervezésében. A helytö...

Bővebben →

Majsi Kulturális Napok

2018.10.22

Spiró szerint a " kultúra, nem valami fennkölt dolog, nem a messze magasban kevesek számára rezgő délibáb, hanem a mindennapi élet, szerves része". Eb...

Bővebben →

60 év felett is öröm a futball

2018.10.18

Micsoda lelkesedés és elán. Korukat meghazudtoló lendülettel vetették be magukat a játékba, az MLSZ által koordinált, old boys bajnokság csapatai a bó...

Bővebben →

Mohácsi Szalon

2018.10.18

Szökőcs Béla és Köveskuti Péter nyomdokain haladva, a mostani szervezők is bizonyították a Mohácsi Szalon létjogosúltságát. Mohácsi és Mohácshoz köthe...

Bővebben →

Horvát-magyar bíró derbi

2018.10.18

Ismét eljött az alkalom, hogy a térség futball bírói bizonyítsák: nemcsak vezetni tudnak egy mérkőzést, de labdarúgóként is megállják a helyüket. A mo...

Bővebben →

Borínyencek fesztiválja

2018.10.16

Villány és a patinás pincesor hangulata utánozhatatlan, kiváltképp a hagyományos, országos hírű szüreti mulatságuk alkalmával. Csaknem 30 pincészet és...

Bővebben →

Gasztrocsodák Szederkényben

2018.10.16

A Falusi Vendégfogadók Xll. Nemzetközi Sütő-Főző Fesztiváljának adott otthont Szederkény, október első dekadjában. A verőfényes időben, csakúgy ficánk...

Bővebben →

Nyugdíjasok Világnapja

2018.10.16

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét, AZ IDŐSEK VILÁGNAPJÁVÁ. Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, sz...

Bővebben →

Harmonika fesztivál Pécs főterén

2018.10.16

Idén októberben, második alkalommal került megrendezésre a Kéméndi Tamás harmonikaművész által életre hívott Pécsi Harmonika Fesztivál. Mini koncertek...

Bővebben →

Csúcstermés kukoricából

2018.10.16

Kombájnok vágják a kukoricát a bólyi határban. Ez az őszi betakarítási időszak utolsó kultúrnövénye, amely raktárakba kerül. Sem a mennyiségre, sem pe...

Bővebben →

Lendületben a szederkényi építkezések

2018.10.11

Óriási a fejlesztési potenciál a térségben. Mélyépítő vállalkozások teszik a dolgukat a települések javán. Szederkényben több helyszínen is feltüntek ...

Bővebben →

Kaposvári Állattenyésztési Napok

2018.10.11

Szent Mihály napi állatszemlére gyűltek össze 3 napra a régió állattenyésztői. A házigazda Kaposvári Egyetem, immáron tizenkettedik alkalommal rendezt...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162