Helyi hírek, események
A Mohácsi csata 490. évfordulója
A Mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezés sorozat kiemelt eseménye volt a Duna-parti város főterén bemutatott bíborosi szentmise. Csaknem kétezer hívő zarándokolt el az egyházmegye szegleteiből, hogy részese legyen a Szent Jobb körmenetnek és szemtanújává váljon az ezt követő szertartásnak. Nagy díszpompával vonult be a térre Nemzeti Erekjénk, no és a vezető papság, az egyházmegye püspökével és papjaival karöltve. A főpásztor, Erdő Péter bíboros szentbeszédjében megemlékezett a Mohácsi csata hőseiről, köztük az egyházvezető vértanúkról, akik életüket áldozták a hazáért. Európa akkor is, mint most megosztott volt, nem tudott ellenállni az iszlám térhódításának. Önös érdekek domináltak a nemzeti összefogás helyett. Később véget nem érő sorban érkeztek a hívek áldozni, többségük a Nagytiszteletű Bíboros Atyánál sort várva. A szentmise zárásaként a Szent Jobbot az őrség átszállította a Fogadalmi templomba, ahol közelről is megcsodálhatták azt az érdeklődők.
Az egyházi ceremónia után a világi megemlékezés vette kezdetét. Szekó József Mohács polgármestereként köszöntötte az egybegyűlteket, majd Soltész Miklós, az EMMI egyházügyekért felelős államtitkára mondott ünnepi emlékbeszédet. Mint azt lényegre törően megfogalmazta: "..önzés, rövidlátás, árulás és cselekvőképtelen európai vezetők miatt kellett 490 évvel ezelőtt elpusztulnia mintegy 15 ezer magyarnak, és miattuk vonulhatott be 1526 szeptemberében Budára a török. Ugye hasonló időket élünk meg ma is?" - tette fel a kérdést a migrációs válságra utalva. Az ünnepi beszéd után mind az egyházi, mind pedig a világi vezetők elhelyezték az emlékezés virágait a Mohácsi csatában ifjan elhunyt II. Lajos király szobránál. A programot este a nemzeti érzelmű Kormorán együttes koncertje zárta.
Szüret a Belward pincészetnél
A Belward pincészetnél 33 hektáron termelnek kiváló fajtákat, így irsait, rajnait, olaszrizlinget, sauvignon blanct, hárslevelűt, chardonait és a zöld...
Bővebben →Nagyboldogasszony ünnepe Máriagyűdön
Augusztus 15-e a katolikus egyházban és a keleti kereszténységben is a legnagyobb Mária-ünnep, Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybemenetelének napj...
Bővebben →Ünnep az ünnepben, átadták a város díjait
Szent lstván napját, államunk alapítását ünnepelték augusztus 20-án a bólyiak, jól bevált helyszínen, a Batthyány téren felállított rendezvénysátor al...
Bővebben →Megáldották az új kenyeret
Dr. Takács Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén vehettek részt a bólyi hívek augusztus 20-án. Az Atya méltatta Szent István államalapítónk...
Bővebben →Építkezési láz Bólyban
Nyár végi beruházási mustrára invitáltuk, Bóly város polgármesterét, aki készséggel vezetett minket körbe, a folyamatban lévő építkezések helyszínein....
Bővebben →Lecsót főztek és lángost sütöttek
Az egykori kukorica címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Ottjártunkkor épp a "banyaklubbos" nagyik csapata sütött...
Bővebben →Nyári német tábor sok impulzussal
Mint minden nyáron, így idén augusztus elején is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó, a helyi német önkormányzat által szervezett, hanyományőrző német ...
Bővebben →A mohácsiak a sokacbab nagymesterei
26. éve rotyog az utánozhatatlan ízű sokac bab, a mohácsi sokácok hagyományőrző utcai gasztrofesztjén. A különleges agyagedényben készített étel füs...
Bővebben →Együtt dobbant az újpetreiek szíve
Újpetrén a rendszerváltás előtt is szép múltja volt a falunapoknak, a legújabb kori történelemben, 17 évvel ezelőtt Gaszt Árminné polgármester asszony...
Bővebben →Újra megtelt az Ördögkatlan
Újra itt volt a nyári fesztiválok slágere. Az Ördögkatlan nem a Művészetek Völgye, Nagyharsány sem Kapolcs és Bérczes László sem Márta István. Egyszó...
Bővebben →Hazai siker az idei Eurocampon
19. éve töretlen lendülettel rendezik meg az Eurocamp elnevezésű utánpótlás labdarúgó tornát, ezúttal Bólyban. Francia, horvát és magyar csapatok rész...
Bővebben →ltt a mézédes ormánsági dinnye
Az ormánsági dinnyeföldek meghozták a várva várt gyümölcsüket. Rubin, crizby, talizmán, topgun és moréna, csak néhány fajta az itt termő mézedes dinny...
Bővebben →