Helyi hírek, események
Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
10. alkalommal várták a tánc szerelmeseit a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó előadásaira, a Pécsi Nemzeti Színházba és a más kiemelt helyszínen. A tánctalálkozó szakmai programjai a Magyar Táncművészek Szövetségének támogatásával kerültek megrendezésre, azon reszt vett a hazai balett elitje. A részletekről és a 10. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó komplex üzenetéről,Vincze Balázs fesztiváligazgató beszél a Bólyi Városi Televízióban. Itt szólal meg, ugyancsak Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművész, balettpedagógus, egyetemi tanár. A Pécsi Balett egyik alapító tagja, aki az elmúlt évtizedek tükrében látja a helyi táncközpont fejlődését és kisebb nagyobb buktatóit. A maga a tánctalálkozót egy zseniális ötletnek tartja. Simon István a Pécsi Nemzeti Színház egykori ügyvezető igazgatója pár esztendeje nyugdíjas. Nehezen viseli a teátrum hiányát, hiszen negyven éven át ott állt az előadások előtt a lépcső tetején, s minden érkezőhöz volt egy kedves mondata. Természetesen a Pécsi Tánctalálkozót ő sem hagyhatta ki. Kíváncsi volt elsősorban a pécsiek parádés előadására, a "Száll a kakukk a fészkére" című produkcióra. Összességében érdemes volt ismét Pécsre látogatni, a táncművészet színes kavalkádjára, ahol a legjobb hazai társulatok léptek fel, más nemzetek képviselőivel karöltve.
Felvidékiek találkozója
Ismét összejöttek az egykori negyediek Bólyban, ezúttal a Kolping házban. Április 12-e a felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja. Azért ezt a dá...
Bővebben →Költészet napja
Ez az a nap, amikor senki nem menekülhet a versek elől. De miért is tennék? Enapon igazi verscunamit zúdítanak ránk a magyar költészet napja alkalmá...
Bővebben →Magyarországi németek borai
Április elején tartották Mecseknádasdon, a Magyarországi Németek Országos Borversenyének díjátadó ünnepségét. A baranyai településen, ez csaknem három...
Bővebben →Munkagépek hada Szederkényben
Az Európa Aszfalt kivitelezésében 10 km hosszúságban zajlik a csatornázás Szederkényben. A térség 7 települését érintő gigaberuházás, összesen 4,5 mil...
Bővebben →Emmausz 2018
Szenzációs időjárás, nyitott pincék, sok száz érdeklődő, ez volt az idei, 2018-as Emmausz mérlege. Maga az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzeti...
Bővebben →Renoválás a szederkényi oviban
Egy óvodára mindig ráfér a renoválás és modernizáció. Így vannak ezzel Szederkényben is, ahol évről évre felvetődik a kérdés, vajon idén mire és menny...
Bővebben →Az "átkos" relikviái
Az úgynevezett "átkos szocializmus" időszakát öleli fel, Mórócz Sándor helytörténész, Podraminczky díjas kutató egyedi gyűjteménye. Rákosi, Sztálin...
Bővebben →Tudatos utánpótlás nevelés
Utánpótlás nélkül nincs minőségi futball. Jól tudják ezt Bólyban is, ahol több korosztályban edzik a leendő felnőtt focistákat. Szendrő Zoltán edző jó...
Bővebben →Kamionok avatták a bólyi ipari elkerülőt
A korábbi főpróba után eljött a premier napja. Azaz a műszaki átadást követően, hivatalosan is átadták a Bóly centrumát tehermentesítő, nem rég megépí...
Bővebben →Húsvétra hangolódás az óvidában
Tréfás sorversenyekkel tarkított, húsvéti ráhangolódásra került sor a bólyi ovi udvarán. Verőfényes napsütésben, minden ügyességükre és leleményességü...
Bővebben →MAGOSZ elnök Sombereken
A mezőgazdaság a vidék motorja, a hazai élelmezés éléskamrája. Ennél fogva az ágazat, kitüntetett figyelmet érdemel valamennyiünk részéről. Hisz nem ...
Bővebben →Bóly kemposok sikerei
Országos Kempo gálára került sor a pécsi Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában. Az egyre népszerűbb küzdősportág utánpótlás korú harcosai mérték itt össze...
Bővebben →