Helyi hírek, események


Nagyasszony ünnep Bírjánban

2016.10.19

Október 15-e a Falusi Nők Világnapja. Ezt a napot 1996-ban egy genfi alapítvány kezdeményezte azzal a céllal, hogy elismerje a nők társadalmi munkáját. Kezdetben a Főnix Újrakezdő Nők Országos Egyesülete, majd utódja a Főnix Nagyasszonyok Egyesülete hirdette a nemes eszmét és karolta fel az alapítók kezdeményezését. A mozgalom elismerést és megbecsülést nyújt a kimagaslóan teljesítő nők számára, akik sokat tesznek közösségükért, a helyi értékek ápolásáért. A hétköznapokba igazi fényt hoznak az ünnepek. Így van ez, az évente ismétlődő „Nagyasszony” napon is. Nem csak az új kitüntetettek számára, de a Főnix Nagyasszonyok Egyesületének régi tagjai is izgalommal várják ezt az eseményt. Ugyanakkor szakítottak a régi hagyományokkal, és  minden évben más más kistelepülésen tartják meg a ceremóniát. Ebbe bevonják az adott község vezetését, élvezve támogatását.  A fellépők helyi kultúrcsoportok, vagy a környező településen élő amatőrök, akik szívesen mutatkoznak be a plénum előtt. Idén Birján volt a házigazdája a kiemelt eseménynek és mindent el is követtek annak érdekében, hogy megfeleljenek a jó gazda elismerő címnek. Polgármesterüket az idei díjazottakkal együtt tüntették ki a "nagyasszony díjjal", melyet Norverczky János jó szívvel fogadott. A cél egykoron és ma is, a nők munkához segítése, és az önkéntes munkavégzők tevékenységének elismerése, elismertetése. A mai „Nagyasszonyok”  munkájuk, az önzetlen segítésük, ez által értékteremtésükkel váltak igazán naggyá kicsiny országunkban, és határainkon túl is. Azok az értékek, kincsek, amelyeket a kistelepüléseink rejtenek,  általuk kerültek, s kerülnek napvilágra. A rég elfelejtett dalok, használati tárgyak, népszokások, ezek felelevenítése, bemutatása és tovább adása a mai generáció számára, éppúgy megtalálható esetükben, mint a természet és a környezet védelme. Minden elismerést és köszönetet megérdemelnek a nagyasszonyok, avagy a hétköznapi hősök. Mindezt a Bólyi TV-ben nézhetik meg.


Svábbál a legendás Karawankával

2018.03.02

A legendás Karawanka szalon és tánczenekar volt a ceremónia mestere az idei nyárádi Svábbálnak. Széles hazai és nemzetközi repertoár, igényes megjelen...

Bővebben →

Babarc palackba zárt kincsei

2018.03.02

Minőségi nedüket értékelhetett a babarci borverseny alkalmával összeállt 3 tagú szakértői zsűri. Estére, amikor is a gazdák összejöttek a helyi kultúr...

Bővebben →

Az év borásza Villányban járt

2018.03.02

XVIII. Mátyás Napi Borünnepre került sor Villányban, melyet hagyományosan a BOCK PINCÉSZETBEN tarttok meg a baranyai borásztársadalom jelentős részv...

Bővebben →

Bajor csülök, tiroli hangulat

2018.02.28

Hamisítatlan bajor estet varázsoltak a Belvárdi Fogadó patinás falai közé. Finom ételek mellé autentikus muzsika is dukált, amelyről a Mozaik Band gon...

Bővebben →

Trigo zárórendezvény

2018.02.28

Az Erzsébet Vigadó mozi terme adott otthont a Trigo Kft. téli partnertalálkozó sorozatát záró előadásoknak. A gazdák ezúttal is sok hasznos információ...

Bővebben →

Kiváló borok Liptódon

2018.02.28

A liptódi farsangtemetésre és a helyi borversenyre14. éve kerül sor a kis dél-baranyai községben. Koradélután borbírálattal indult útjára a program. I...

Bővebben →

Bajor est a Fülemülében

2018.02.28

A villánykövesdi Erdinger Fan Club alakulásának 5 születésnapjára érkeztünk a Fülemüle Csárdába. A hangulatos vendéglőben jókedv és vidámság uralkodot...

Bővebben →

Mároki sváb mulatság

2018.02.28

Jó hangulatú Svábbált rendeztek a márokiak. A helyi német önkormányzat hét éve zsinorban házigazdája az egyre patinásabb eseménynek, melynek helyszíne...

Bővebben →

Bozsik nyomdokain járnak

2018.02.28

Amíg az anyukák otthon a vasárnapi ebéd elkészítésén fáradoztak, addig két bólyi sportcsarnokban is rúgták a bört fiú gyermekeik. Az apukák pedig hang...

Bővebben →

Hurkatöltő bajnokok Berkesden

2018.02.28

Igazi profik jöttek össze az első Berkesdi Kásáshurka-töltő Fesztiválra. A helyi és környező falvakból érkező csapatok rutinjához és felkészültségéhez...

Bővebben →

Újabb kurzus a szabadegyetemen

2018.02.28

Kis szusszanás után máris folytatódik legújabb kurzusával, a bólyi Nyugdíjas Szabadegyetem. A szezonkezdés sikerességét nem bízták a véletlenre. Egy ...

Bővebben →

Daloló ifjúság

2018.02.28

A 47. Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szólt. Mohács Város Önk...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162