Helyi hírek, események


Jávorka különleges, absztrakt festészete

2016.11.10

Újpetrén mindenki tudja, hogy ki Jávorka Csaba. A tanár úr több generációt tanított a helyi iskolában. Pedagógusként és iskolaigazgatóként nevet és megbecsülést szerzett magának. Gyerekkora óta rajzol és fest, de komolyan a hetvenes évektől kezdett a festészettel foglalkozni. Autodidakta módon és neves festőművészek alkotó táboraiban képezte magát. A nyolcvanas években népszerűek voltak egyéni stílusban festett tájképei, aktjai, csendéletei. A kilencvenes évekre kialakult saját, egyéni stílusa, azóta rendszeresen kiállít. Képei többnyire absztraktok. Öt éve ment nyugdíjba, azóta még több időt és energiát fektet művészetébe. Saját festészetét az absztrakt stílusba sorolja. Lírai absztrakt képek után az évezred első évtizedében az ORGANIKUS ABSZTRAKT művelője lett. Az utóbbi évtizedben azonban (bár a korábbi jávorkás stílusjegyek megmaradtak) festészetét PSZICHO-ABSZTRAKT-nak nevezi, utalva arra, hogy inkább a pszichedelikus festészet képviselői közé sorolja magát, ami elsősorban a képi megjelenítésre és jelentéstartalmakra utal. Jávorka színei erőteljesek (tiszta tubusszíneket nem, vagy kivételes esetekben használ), a színátmenetek gazdagsága jellemzi e képeket. A kompozícióit első, felszínes pillantásra a zsúfoltság jellemzi, ám egyéni látásmódja itt is megnyilvánul. A kép nem különálló kompozíció, hanem egy kimetszett rész a valóságból. A szemlélőben az a látszat alakul ki, hogy ez a képi világ folytatódik minden oldalon túl, egészen a végtelenségig. Jávorka Csaba képei szerethetőek, egy különleges világba vezetnek be minket. Fedezzék fel önök is ezt a világot. 


Töltöttpaprika Fesztivál Birjánban

2017.08.08

Magyar konyha, nem létezhet töltöttpaprika nélkül, mint ahogy étel sem só nélkül. Ebből kiindulva, immáron 4. alkalommal rendeztek a birjániak Nemzeti...

Bővebben →

Magyarok Kenyere Program 2017

2017.08.08

Sok millió búzaszem, egy nemzet. A tavalyi 38 tonna után, idén 42 tonna búzát ajánlottak fel a baranyai gazdák, a Magyarok Kenyere Program keretében- ...

Bővebben →

Pokoli vihar sújtotta a térséget

2017.07.27

Korona nélküli és derékba tört fák, megtépázott tetők jelezték útját, amerre áthaladt. Hétfő este kezdődött a pokoljárás. 11 felé söpört végig a vihar...

Bővebben →

I. Dunamenti Halfőző Fesztivál

2017.07.27

Megálmodták és megcsinálták. Nem cifrázták, szintisztán, gasztrokultúrálisra szabták a fazont. Mindezt német köntösben, a hagyományok tiszteletben tar...

Bővebben →

A családok fürdője Siklóson

2017.07.27

A siklósi termálfürdő a családok és a fiatalok fürdője. Modern, kényelmes és nyugalmat sugároz. Festői környezetben, közvetlen a vár alatt terül el. A...

Bővebben →

Harkányi Fürdőfesztivál

2017.07.27

Ez már a 24. Harkányi Fürdőfesztivál volt, sok szórakoztató és néhol a testet is megmozgató programokkal. A nyári kánikulában, özönlött a tömeg, a te...

Bővebben →

Politikai uborkaszezon?

2017.07.27

A nyári időszakot szokás a politikában uborka szezonnak nevezni. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor a politikusok is szabadságra mennek és elcsendes...

Bővebben →

Új vezetőedző Szederkényben

2017.07.20

A szederkényi ezüstcsapat megkezdte felkészülését a következő idényre. Két jelentős vérveszteség érte a gárdát, hiszen Mohácsra távozott Tomin Milán v...

Bővebben →

Falunap a gólyák földjén

2017.07.20

Júius közepén rendezték meg a kölkedi falunapot. Az egykori halászfaluban, nagy ünnepe ez, hisz amellett hogy a helybéliek összejönnek, az innen elszá...

Bővebben →

A belvárdi "Üvegtigris"

2017.07.20

Borvidéken élve, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy kánikulában egy hosszúlépésnél, nincs jobb szomjoltó. Egy jó rozé fröccsért, egy nyári fesztiv...

Bővebben →

Terápia lovakkal

2017.07.20

A Kaposvári Egyetem Lovasterápia és a Gyógypedagógia Tanszékének hallgatói, vidám napokat csempésztek a Bólyi Gyermekotthon lakóinak életébe. Mindezt ...

Bővebben →

Arató ünnep

2017.07.12

A Mohácsi Polgárok Olvasóköre nyolc évvel ezelőtt kezdte feleleveníteni a népi aratónapi szokásokat. Az Aratónap kezdő akkordjaként, az Olvasókör szék...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162