Helyi hírek, események
Gulág emléktábla Babarcon
Az Oroszországba 1944 és '45 között kényszermunkára elhurcoltak emlékére avattak emléktáblát Babarcon. Mindezt a Gulág Emlékbizottság támogatásával, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által elnyert forrásból valósította meg a kedvezményezett, Egészségünkért és Környezetünkért Egyesület, a fogadókész Babarci Önkormányzattal karöltve. Színvonalas emlékműsor keretében avatták fel a táblát és az önkormányzat épületében létrehozott emléksarkot. Gulag alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszert értjük, ahol a rezsim hazai és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, illetve más okokból elhurcoltakat tartottak fogva és kényszerítették kemény fizikai munkára. Összesen mintegy 700 ezer magyar állampolgár került szovjet munkatáborba, közülük csak körülbelül 400 ezren tértek haza. A deportálás során és a munkatáborokban tehát nagyjából 300 ezer magyar állampolgár vesztette életét, akik közül mintegy 10 ezer fő a Gulag büntetőtáboraiban halt meg. Akik életben maradtak, azokat hazatérésük után a magyarországi titkosszolgálatok hallgatásra kényszerítették és lelkileg (sokszor testileg is) megtörték. Rájuk emlékeztek meg a babarciak és állítottak örök mementót, a jövő nemzedéke számára.
Svábbál a legendás Karawankával
A legendás Karawanka szalon és tánczenekar volt a ceremónia mestere az idei nyárádi Svábbálnak. Széles hazai és nemzetközi repertoár, igényes megjelen...
Bővebben →Babarc palackba zárt kincsei
Minőségi nedüket értékelhetett a babarci borverseny alkalmával összeállt 3 tagú szakértői zsűri. Estére, amikor is a gazdák összejöttek a helyi kultúr...
Bővebben →Az év borásza Villányban járt
XVIII. Mátyás Napi Borünnepre került sor Villányban, melyet hagyományosan a BOCK PINCÉSZETBEN tarttok meg a baranyai borásztársadalom jelentős részv...
Bővebben →Bajor csülök, tiroli hangulat
Hamisítatlan bajor estet varázsoltak a Belvárdi Fogadó patinás falai közé. Finom ételek mellé autentikus muzsika is dukált, amelyről a Mozaik Band gon...
Bővebben →Trigo zárórendezvény
Az Erzsébet Vigadó mozi terme adott otthont a Trigo Kft. téli partnertalálkozó sorozatát záró előadásoknak. A gazdák ezúttal is sok hasznos információ...
Bővebben →Kiváló borok Liptódon
A liptódi farsangtemetésre és a helyi borversenyre14. éve kerül sor a kis dél-baranyai községben. Koradélután borbírálattal indult útjára a program. I...
Bővebben →Bajor est a Fülemülében
A villánykövesdi Erdinger Fan Club alakulásának 5 születésnapjára érkeztünk a Fülemüle Csárdába. A hangulatos vendéglőben jókedv és vidámság uralkodot...
Bővebben →Mároki sváb mulatság
Jó hangulatú Svábbált rendeztek a márokiak. A helyi német önkormányzat hét éve zsinorban házigazdája az egyre patinásabb eseménynek, melynek helyszíne...
Bővebben →Bozsik nyomdokain járnak
Amíg az anyukák otthon a vasárnapi ebéd elkészítésén fáradoztak, addig két bólyi sportcsarnokban is rúgták a bört fiú gyermekeik. Az apukák pedig hang...
Bővebben →Hurkatöltő bajnokok Berkesden
Igazi profik jöttek össze az első Berkesdi Kásáshurka-töltő Fesztiválra. A helyi és környező falvakból érkező csapatok rutinjához és felkészültségéhez...
Bővebben →Újabb kurzus a szabadegyetemen
Kis szusszanás után máris folytatódik legújabb kurzusával, a bólyi Nyugdíjas Szabadegyetem. A szezonkezdés sikerességét nem bízták a véletlenre. Egy ...
Bővebben →Daloló ifjúság
A 47. Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szólt. Mohács Város Önk...
Bővebben →