Helyi hírek, események


Gulág emléktábla Babarcon

2016.11.29

Az Oroszországba 1944 és '45 között kényszermunkára elhurcoltak emlékére avattak emléktáblát Babarcon. Mindezt a Gulág Emlékbizottság támogatásával, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által elnyert forrásból valósította meg a kedvezményezett, Egészségünkért és Környezetünkért Egyesület, a fogadókész Babarci Önkormányzattal karöltve. Színvonalas emlékműsor keretében avatták fel a táblát és az önkormányzat épületében létrehozott emléksarkot. Gulag alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszert értjük, ahol a rezsim hazai és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, illetve más okokból elhurcoltakat tartottak fogva és kényszerítették kemény fizikai munkára. Összesen mintegy 700 ezer magyar állampolgár került szovjet munkatáborba, közülük csak körülbelül 400 ezren tértek haza. A deportálás során és a munkatáborokban tehát nagyjából 300 ezer magyar állampolgár vesztette életét, akik közül mintegy 10 ezer fő a Gulag büntetőtáboraiban halt meg. Akik életben maradtak, azokat hazatérésük után a magyarországi titkosszolgálatok hallgatásra kényszerítették és  lelkileg (sokszor testileg is) megtörték. Rájuk emlékeztek meg a babarciak és állítottak örök mementót, a jövő nemzedéke számára.


Az ikonok különös világa

2016.06.01

Jószai Sándor hódmezővásárhelyi ikonfestő kiállítása tekinthető meg június 20-áig, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A képzőművész 1981-ben talál...

Bővebben →

Minőségi munka a sátorhelyi iskolában

2016.05.31

Nincs nagy létszám a sátorhelyi iskolában, ellenben nagyon hatékony nevelői és pedagógiai munka folyik. 4 pedagógus oktat 16 gyermeket, összevonva az ...

Bővebben →

Agyagoztak, drámáztak és fagylaltoztak a gyerekek

2016.05.29

A bóly gyermeknap szervezői a hatalmas kánikula ellenére, vidámparká varázsolták a Batthyány teret. A szökőkút körül a monacói nagydíjhoz hasonló vers...

Bővebben →

Kulturális est Lippón

2016.05.28

A Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola bemutatkozó kulturális estjére került sor a helyi ifjúsági házban. Az intézmény és tanulóinak sokszínűségét dí...

Bővebben →

Gyermeknap és parasztolimpia Szederkényben

2016.05.27

Különleges gyermeknapot szerveztek pénteken a Szederkényi Iskola diákjai számára. A felsősök a sportpályán, míg az alsósok a kultúrház udvarán kezdték...

Bővebben →

Nyárád a legsportosabb falu

2016.05.26

A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult hódító útjára Kanadából. Egykoron két rivális, szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos v...

Bővebben →

Tehenekkel a Parlament előtt

2016.05.25

Wilhelm József, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója, egyben a TESZÖV baranya megyei elnöke érkezett a mai nap folyamán a Bólyi VTV stúdiójába, hogy b...

Bővebben →

Gyermeknap a bólyi óvodában

2016.05.24

Pindúr és Pandúr, a két utca manó szórakoztatta a bólyi kisóvodásokat az idei gyermeknapon. Interaktív, bohókas műsorukba folyamatosan bevonták a kics...

Bővebben →

Dísznövény kiállítás az egyetemen

2016.05.23

Dísznövény kiállítást és vásárt rendeztek a hétvégén a Pécsi Tudományi Egyetem Botanikus Kertjében. Ez egyben a lX. Magyarországi nőszirom kiállítás i...

Bővebben →

35 éves a Lippói Fúvós zenekar

2016.05.23

Jubileumi fúvós fesztivált és gyermeknapot szerveztek a lippóiak, zenekaruk fennállásának 35. évfordulója alkalmából. A zenekar 1980-ban alakult, repe...

Bővebben →

70 éves a Lippói SE

2016.05.22

Minden Troszt Feri bácsiékkal kezdődött, akik focicsapatot alakítottak Lippón. Most már 70 éves a Lippói Körzeti Sportegyesület. Ebből az alkalomból t...

Bővebben →

Nagy Feró a sörgyárban koncertezett

2016.05.22

Mintha a sörgyári capriccioban lettünk volna. A történet, esetünkben a fergeteges buli, a pécsi sörgyár udvarán zajlott. Itt koncertezett a 80-as ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162