Helyi hírek, események


Emmausz-járás Bólyban

2016.03.28

Az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzetiség mintegy 100 éve  meglévő, húsvét hétfői hagyományőrző eseménye. A közel 400 bólyi pince és környéke, ilyenkor méhkasra hasonlít. Húsvét másnapján, igy idén is, délután a családok összekészítették az ünnepre főzött és sütött ínyencségeket: sonkát, főtt tojást, tormát, ünnepi süteményeket, s ezekkel indultak ki a présházakhoz. Jellegzetes helyi borkorcsolya az úgynevezett „pekkes” kifli, de más finomságok is készülnek a vendégek számára. A felnőttek koccintással, a gyerekek közös játékkal töltötték a délutánt. A zimankós idő ellenére a présházak előtt fogócskáztak vagy éppen fociztak. A felnőtteket megmozgató zenéről, alkalmi avagy profi zenészek gondoskodtak. A társaságok 10-20 főből álltak, és a vacsorát is együtt fogyasztották el. Az 1997-ben városi rangra emelkedett Bóly számára, turistacsalogató esemény az Emmausz, amely az idelátogatókat a Mohács-Bóly Fehérborút finomságainak fogyasztására ösztönzi. A bólyi Emmausz  2011- ben került fel, az UNESCO Szellemi kulturális örökség listájának nemzeti jegyzékébe, két másik elemmel együtt, ezek: a Pünkösdi templomdíszítés Menden, és aTikverőzés Mohán. Utóbbi kettőről kevesett tudunk, de egy biztos, a bólyi Emmausz járás utánozhatatlan és egyedi. Elmondhatjuk, hogy zimankó ellenére is pezsgő és emlékezetes marad 2016. bólyi Emmausza.


Felvidékiek találkozója

2018.04.20

Ismét összejöttek az egykori negyediek Bólyban, ezúttal a Kolping házban. Április 12-e a felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja. Azért ezt a dá...

Bővebben →

Költészet napja

2018.04.20

Ez az a nap, amikor senki nem menekülhet a versek elől. De miért is tennék? Enapon igazi verscunamit zúdítanak ránk a magyar költészet napja alkalmá...

Bővebben →

Magyarországi németek borai

2018.04.20

Április elején tartották Mecseknádasdon, a Magyarországi Németek Országos Borversenyének díjátadó ünnepségét. A baranyai településen, ez csaknem három...

Bővebben →

Munkagépek hada Szederkényben

2018.04.20

Az Európa Aszfalt kivitelezésében 10 km hosszúságban zajlik a csatornázás Szederkényben. A térség 7 települését érintő gigaberuházás, összesen 4,5 mil...

Bővebben →

Emmausz 2018

2018.04.20

Szenzációs időjárás, nyitott pincék, sok száz érdeklődő, ez volt az idei, 2018-as Emmausz mérlege. Maga az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzeti...

Bővebben →

Renoválás a szederkényi oviban

2018.04.20

Egy óvodára mindig ráfér a renoválás és modernizáció. Így vannak ezzel Szederkényben is, ahol évről évre felvetődik a kérdés, vajon idén mire és menny...

Bővebben →

Az "átkos" relikviái

2018.04.20

Az úgynevezett "átkos szocializmus" időszakát öleli fel, Mórócz Sándor helytörténész, Podraminczky díjas kutató egyedi gyűjteménye. Rákosi, Sztálin...

Bővebben →

Tudatos utánpótlás nevelés

2018.04.20

Utánpótlás nélkül nincs minőségi futball. Jól tudják ezt Bólyban is, ahol több korosztályban edzik a leendő felnőtt focistákat. Szendrő Zoltán edző jó...

Bővebben →

Kamionok avatták a bólyi ipari elkerülőt

2018.03.29

A korábbi főpróba után eljött a premier napja. Azaz a műszaki átadást követően, hivatalosan is átadták a Bóly centrumát tehermentesítő, nem rég megépí...

Bővebben →

Húsvétra hangolódás az óvidában

2018.03.29

Tréfás sorversenyekkel tarkított, húsvéti ráhangolódásra került sor a bólyi ovi udvarán. Verőfényes napsütésben, minden ügyességükre és leleményességü...

Bővebben →

MAGOSZ elnök Sombereken

2018.03.29

A mezőgazdaság a vidék motorja, a hazai élelmezés éléskamrája. Ennél fogva az ágazat, kitüntetett figyelmet érdemel valamennyiünk részéről. Hisz nem ...

Bővebben →

Bóly kemposok sikerei

2018.03.29

Országos Kempo gálára került sor a pécsi Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában. Az egyre népszerűbb küzdősportág utánpótlás korú harcosai mérték itt össze...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162