Helyi hírek, események
Emmausz-járás Bólyban
Az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzetiség mintegy 100 éve meglévő, húsvét hétfői hagyományőrző eseménye. A közel 400 bólyi pince és környéke, ilyenkor méhkasra hasonlít. Húsvét másnapján, igy idén is, délután a családok összekészítették az ünnepre főzött és sütött ínyencségeket: sonkát, főtt tojást, tormát, ünnepi süteményeket, s ezekkel indultak ki a présházakhoz. Jellegzetes helyi borkorcsolya az úgynevezett „pekkes” kifli, de más finomságok is készülnek a vendégek számára. A felnőttek koccintással, a gyerekek közös játékkal töltötték a délutánt. A zimankós idő ellenére a présházak előtt fogócskáztak vagy éppen fociztak. A felnőtteket megmozgató zenéről, alkalmi avagy profi zenészek gondoskodtak. A társaságok 10-20 főből álltak, és a vacsorát is együtt fogyasztották el. Az 1997-ben városi rangra emelkedett Bóly számára, turistacsalogató esemény az Emmausz, amely az idelátogatókat a Mohács-Bóly Fehérborút finomságainak fogyasztására ösztönzi. A bólyi Emmausz 2011- ben került fel, az UNESCO Szellemi kulturális örökség listájának nemzeti jegyzékébe, két másik elemmel együtt, ezek: a Pünkösdi templomdíszítés Menden, és aTikverőzés Mohán. Utóbbi kettőről kevesett tudunk, de egy biztos, a bólyi Emmausz járás utánozhatatlan és egyedi. Elmondhatjuk, hogy zimankó ellenére is pezsgő és emlékezetes marad 2016. bólyi Emmausza.
Sváb Zenei Hétvége Villányban
A Bajorsör-barátok Hagyományőrző Egyesülete, ismét nagyot domborított. A lll. Sváb Zenei Hetvégére, sok ezer magyaroszági német kultúrínyencet csaloga...
Bővebben →Támogatott iskolák
Csaknem 1,2 millió általános és középiskolás gyermek kezdte meg országosan az idei tanévet. Az állam érdeke, hogy minél jobb körülmények között folyj...
Bővebben →Veterán derbi siófoki sikerrel
A Vadas Ferenc emléktornára, ezúttal is 6 kiváló veterán gárda érkezett, a bólyi sportpályára. Az MLSZ Veterán Szekciója, hosszú évek óta gondoskodik ...
Bővebben →Felhúzták a nyúlcipőt
Eső előtte és eső utána, de közben verőfényes napsütés. Mindez a 8. Bólyi Szüreti Vesszőfutás legfőbb jellemzője. A futás oly egyszerű sportág, mint ...
Bővebben →Becsengettek
Az idei tanévnyitó a bólyi Óvoda udvarán kezdődött. Itt gyülekeztek a leendő kis elsősök, hátukon az iskolatáskával, amely enapon még kellemes teher v...
Bővebben →Kukorica mustra a Trigoval
Nem hiába nevezik a kukoricát, tengerinek. Amerre a szem csak ellát, tengernyi területen terül el a határban. A tenger, pontosabban az óceán túlpatjá...
Bővebben →Csirkepaprikás a Siklósi Vár tövében
A siklósi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál - egy héttel a bólyi előtt - immár tizenhatodik éve került megrendezésre, augusztus utolsó hetvégéjén. A...
Bővebben →Pityu 50! produkció
Szüli napi buli, a Pécsváradi Várban. Lássuk be, nem egy szokványos dolog. 50 évet átölelő, zenei korszakokat bemutató koncertre ugyanakkor került már...
Bővebben →Nyitott kapu, sportos napok
A Szajki Fogadj El Alapítvány Fogyatékos Napközi Otthona, idén is megrendezte, két napos "Nyitott kapu" programsorozatát. "Együtt egymásért és az egés...
Bővebben →Kívánságok éjszakája
Sok százan keresték fel idén is a töttösi Három Kívánság Tavat. A kívánságok éjszakája mágnesként vonzotta az álmok álmodóit. Többségében családostó...
Bővebben →Új kenyér és Szent István ünnepe
Az új kenyér ünnepét Bólyban is, a "mindennapi" megáldásával, megszegésével, no és annak kóstolásával tették teljessé. Minderre, a szentmisét követően...
Bővebben →Megnyílt a Kiskastély Vendéglő
Uniós forrásból, a városrehabilitációs program keretében felújították az egykori Montenuovo kastélyhoz tartozó, úgynevezett kiskastélyt. Régóta dédelg...
Bővebben →