Helyi hírek, események
Emlékmű avatás Negyeden
Hosszú volt az út otthonról hazáig. Hajnalban indultak Bólyból, hogy sok 100 kilóméter után megérkezzenek, a felvidéki Negyedre. Sokan itt születtek és lettek, 70 éve elüldözve szülőfalujukból. Többen első és második generációs leszármazottjaik, az egykori jogfosztott és kirekesztett magyaroknak. Mindazoknak, akik 1947 és '48-ban a negyedi vasútállomásról elindultak új hazájuk felé, de ezzel egy időben kiszakították szívükből az otthon gyökerét. Emlékezni jöttek el és emlékművet avatni, oda, ahova ezer szállal kötődnek. Rokonok, jóbarátok és ismerősök fogadták őket. Szervusz testvér, hallhattuk nem egy szájból, a szívből szóló szavakat.
A 70 évvel ezelőtti felvidéki deportálás és kitelepítés alkalmával rendezett megemlékezésre, a negyedi Református templom udvarán került sor. Szívhez szóló dallal, szóval s gondolatokkal ídézték fel a rendezvény szereplői és szónokai, a magyarság egyik legjelentősebb tragédiáját.
Az emlékművet Jancsó lstván negyedi polgármester és Kovács Dezső a község díszpolgára leplezte le. Majd az emlékezés koszorúi és virágai is elhelyezésre kerültek.
Emlékplaketteket vehettek át mindazok, akik sokat tettek az emlékműavatás sikeréért. Köszönet valemennyi negyedinek és bólyinak, mindazoknak, akik önzetlenül álltak ki a közös magyar-ügy mellett. Külön köszönet Kovács Dezsőnek és Mészáros Vilmosnak, akik magánszemélyként, míg a helyi Református Egyházközségnek és a Negyedi Önkormányzatak, akik közösségként támogatták a nemes kezdeményezést.
"Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket."- Petőfi Nemzeti dalának üzenetét a bólyiak is megszívlelték, miközben kilátogattak a negyedi temetőkbe, hogy tiszteletüket tegyék őseik sírjainál. Nevek, évszámok, sirkövek, mind mind a múltat idezték meg számukra.
A bólyiak busza ismét megtelt és útjára indult Magyarország felé. Hátuk mögött hagyva Negyedet és az emlékeket. A lelkek azonban megnyugodtak. Ideje volt már, 70 év kellett hozzá.
"A Mari nem olyan..."
A Szederkényi Nyugdíjas Egyesület vidám farsangi műsorára került sor a kultúrházban. Két napon át, két előadással szórakoztatták a szépkorúakat s mind...
Bővebben →Versendi Kovács és barátai
A mohácsi kultúrális élet évszázadok óta a tambura muzsikáról is szól. Ennek emlékére Versendi Kovács József és barátai, a busójárás kisérő programjak...
Bővebben →Híd a múlt és a jelen között
Régi felöltők, bocskrok, bütykös harisnyák mellett, a ma is tevékenykedő 22 busómaszkfaragó alkotásai, valamint az előző évszázadban keletkezett, busó...
Bővebben →A jövő futballistáit nevelik
Picurkák terlgetik a labdát a bólyi suli tornacsarnokában. Ök a Bólyi SE U7-es csapata, edzőjük pedig az utánpótlás nevelés egyik doenjének számító, P...
Bővebben →Busójárás Szediben
Idén is Szederkényben kezdődött a busójárás, igaz nem így nevezik, de ez mit sem változtat a tényeken. A botos csoport a helyi óvoda udvarára idézte m...
Bővebben →Farsangi fánk a nagyiktól
A farsangi fánksütésnek régi hagyománya van kis hazánkban. A szederkényi nagyik még ismerik az ősrégi receptúrát, szinte a génjeikben van a finom süte...
Bővebben →Gálával zárt a Trigo
A Trigo ideiglenesen "birtokba vette" a bólyi Vigadó épületét, a téli partnertalálkozó sorozatának záró rendezvényére. A szakmai tanácskozásra a mozit...
Bővebben →Nyertek a tanulás rabjai
Pantomimtól a lakodalmas meneten át, a tanulás rabjaiig, széles palettán mozogtak az ötletgyáros felsős osztályok a bólyi suli karneválján. A farsang ...
Bővebben →Kortás festő Szederkényben
Czigler János szederkényi kortárs festőművész, leginkább csendéleteket és tájakat szeret reprodukálni, egyedi, kifinomult stílusában. Képei évtizedek ...
Bővebben →Tetőfedők képzése a Terránnál
A korábban megszokott lendülettel kezdte az újévet a betoncserépgyártás hazai piacvezetőjének számító Terrán kft. Minderről a cég marketing igazgatója...
Bővebben →Évértékelő és jutamazás a Bólyi Sportegyesületnél
Előbb értékeltek, majd örömükben táncra is perdültek a Bólyi SE vezetői és sportolói. Az elnöki értékelés után a szakosztályvezetők külön is megtették...
Bővebben →Lippói jelmezparádé
Míg a színpadon a Juice zenekar szolgáltatta a bevonuló zenét, addig a lippói iskolások az általuk avagy szüleik által megálmodott jelmezben fogad...
Bővebben →