Helyi hírek, események
Dunai mosás

A nyár közepén, az egyik legrégebbi mohácsi sokác hagyomány elevenedett meg, a helyi horvátok jóvoltából. A Sokackör udvarán serényen készülődtek, az idei dunai mosás résztvevői. A fészerből előkerültek a ősi kellékek, a táncosok népviseletbe öltöztek, s minden készen állt a Dunához vonuláshoz.
A menet elindult a Sokackörtől a Dunapartra. A nagy kánikulában, több megállót beiktattak, ezeken kisebb vendéglátással kedveskedtek a felvonulóknak. Vidám hangulat, mosolygós arcok, huncutt gyerekek jellemezték az utat, mindvégig. Majd a finis előtt, jött a körtánc, a sokácok közismert dallamára. A Dunához érve hagyományos eszközökkel, nehéz asszonyi munka elevenedett meg a folyó partján. A Pranje na Dunavu, azaz a Dunai mosás során, felelevenítették a teendőket: igy az áztatást, a mosópadra helyezett ruhák beszappanozását, megzöcskölését, majd a vizes anyagokból a mosófa élével a szennyeződés kiverését mindaddig, amíg a textilekből nem jön tiszta öblítővíz. Micsoda rutin és tapasztalat. A fiúk pedig horgásztak és iszogattak, tették a maguk dolgát...Majd újra tánc és vigadalom, a hagyományápolás jegyében. Így telt idén, a mohácsi dunai mosás, sokak megelégedésére.

Újabb Zsolnay kincsekre leltek
Újabb egyedi és értékes Zsolnay alkotásokkal gazdagodott a pécsi gyűjtemény a Zsolnay Negyedben. Köztudott, hogy Dr. Gyugyi László műgyűjtő közel 700 ...
Bővebben →
Juice és kólózók sokasága Szederkényben
A Juice zenekar tagjainak többsége a magyar mellett délszláv vérvonallal is rendelezik. Nem hiába, mindez zenei stílusválasztásukra is mély hatással v...
Bővebben →
A birkózás ünnepe Pécsett
A PEAC birkózó szakosztálya, a Baranya Megyei Birkózó Szövetség és a Regionális Életmód, Egészség Alapítvány közös szervezésében U23-as szabadfogású é...
Bővebben →
Uniós képzési program Versenden
Ekesthanasztarász, avagy az összefogás hívószóra a helyi kultúrházba gyűltek össze a versendi emberek. Köztudott, hogy a szegregáció felszámolását kom...
Bővebben →
Néptáncosok összefogása egy nemes célért
A Muharai Elemér Népművészeti Szövetség, a Csoóri Sándor Alprogram támogatásával, baranya megyei tánccsoportok számára regonális továbbképzést tartott...
Bővebben →
Töttösi nemzetiségek háza
Ünnepelni jöttek össze a töttösiek és a jó barátok. A pont két éve átadott nemzetiségek háza, újabb berendezett épület egységgel bővült. Az egykori Vo...
Bővebben →
Jubileumi táncgála Borjádon
247 fellépés 10 év alatt, no és 9 pazarul előadott tánc, persze kiváló korreográfiával a jubileumi gálán. Ezekkel a karakteres számokkal, egy évtized...
Bővebben →
Az alkotás öröme
A festészet a hobbija, ami a rögös életútján talált rá. 20 éve ragadott először ecsetet a kezébe, azóta szépen ível karrier pályája. Csendéldetei és t...
Bővebben →
Megyei német verseny Bólyban
Az idén Bólyban megrendezett Baranya Megyei Német Vers- és Prózamondó Versenyt az iskola tornacsarnokában nyitották meg, autentikus német dalokkal és ...
Bővebben →
Harmonika gála a Vigadóban
Harmonika est keretében mutatkozott be a Bólyi Zeneiskola egyre közkedveltebb tanszaka. 20 éve Ladócki Aranka tanár nő a szakmai vezetője a sváb kultú...
Bővebben →
Farsang Kukorica Jancsival
Tréfás s egyben jó hangulatú farsangi mulatságon vannak túl a szederkényi nyugdíjasok. Idén is vendégül látták a pécsi BM nyugdíjasokat, akik éltek is...
Bővebben →
Kávé varázs a Kiskastélyban
A kávé a világon a legtöbbet fogyasztott italok egyike, mégis kevesen ismerik történetét, fajtáit, kultúráját, elkészítésének módjait. Reggel ha feléb...
Bővebben →