Helyi hírek, események
A mester emlékére
A 18. Országos Kékfestő Fesztivált, idén is két naposra tervezték a nyárádiak. A kiemelt rendezvény, a sok látványosság és tartalmas programok mellett, egyben találkozó helye is, a hazai kékfestő mestereknek. Magyarországon, már kevesebb mint fél tucatnyian gyakorolják az ősi német mesterséget. Amig egykoron, a halvány búzavirágkék és indigókék anyagokból, első sorban a sváb lakosság, hétköznapi ruháit varrták, ma leginkább terítő, párnahuzat, függöny és egyedi ingek és ruhák készülnek belőle. A kékfestő fesztiválra, határon innen és túlról is érkeztek sokan. A leglátványosabb helyszíne kirándulásuknak, a Sárdi műhely megtekintése volt, ahol ma már ifjabb Sárdi János visszi tovább a hagyományokat, így a kékfestő textiliák színezését és díszítését.
Érdemes volt bepillantani, a színpadi produkciók sokaságába is. Multikulturális, ígényes programok voltak ezek. Sárdi János bácsi már nem vehetett részt az idei kékfestő fesztiválon. Ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy onnan fenntről, elégedetten konstatálta, hogy jól sikerült a mostani is. Nagynyárád őrzi és ápolja hagyományait.
Az ikonok különös világa
Jószai Sándor hódmezővásárhelyi ikonfestő kiállítása tekinthető meg június 20-áig, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A képzőművész 1981-ben talál...
Bővebben →Minőségi munka a sátorhelyi iskolában
Nincs nagy létszám a sátorhelyi iskolában, ellenben nagyon hatékony nevelői és pedagógiai munka folyik. 4 pedagógus oktat 16 gyermeket, összevonva az ...
Bővebben →Agyagoztak, drámáztak és fagylaltoztak a gyerekek
A bóly gyermeknap szervezői a hatalmas kánikula ellenére, vidámparká varázsolták a Batthyány teret. A szökőkút körül a monacói nagydíjhoz hasonló vers...
Bővebben →Kulturális est Lippón
A Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola bemutatkozó kulturális estjére került sor a helyi ifjúsági házban. Az intézmény és tanulóinak sokszínűségét dí...
Bővebben →Gyermeknap és parasztolimpia Szederkényben
Különleges gyermeknapot szerveztek pénteken a Szederkényi Iskola diákjai számára. A felsősök a sportpályán, míg az alsósok a kultúrház udvarán kezdték...
Bővebben →Nyárád a legsportosabb falu
A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult hódító útjára Kanadából. Egykoron két rivális, szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos v...
Bővebben →Tehenekkel a Parlament előtt
Wilhelm József, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója, egyben a TESZÖV baranya megyei elnöke érkezett a mai nap folyamán a Bólyi VTV stúdiójába, hogy b...
Bővebben →Gyermeknap a bólyi óvodában
Pindúr és Pandúr, a két utca manó szórakoztatta a bólyi kisóvodásokat az idei gyermeknapon. Interaktív, bohókas műsorukba folyamatosan bevonták a kics...
Bővebben →Dísznövény kiállítás az egyetemen
Dísznövény kiállítást és vásárt rendeztek a hétvégén a Pécsi Tudományi Egyetem Botanikus Kertjében. Ez egyben a lX. Magyarországi nőszirom kiállítás i...
Bővebben →35 éves a Lippói Fúvós zenekar
Jubileumi fúvós fesztivált és gyermeknapot szerveztek a lippóiak, zenekaruk fennállásának 35. évfordulója alkalmából. A zenekar 1980-ban alakult, repe...
Bővebben →70 éves a Lippói SE
Minden Troszt Feri bácsiékkal kezdődött, akik focicsapatot alakítottak Lippón. Most már 70 éves a Lippói Körzeti Sportegyesület. Ebből az alkalomból t...
Bővebben →Nagy Feró a sörgyárban koncertezett
Mintha a sörgyári capriccioban lettünk volna. A történet, esetünkben a fergeteges buli, a pécsi sörgyár udvarán zajlott. Itt koncertezett a 80-as ...
Bővebben →