Helyi hírek, események
Kárpátia koncert Bólyban
A bólyi Erzsébet Vigadó sztárvendégeknek ad otthont április 9-én, ehét szombat este. Elsőként, 19.45- től a Rudán Joe nevével fémjelzett Rudán Band Zenekar idézi fel a hazai és külföldi rockklasszikusokat. Őket követi a színpadon kb. 21 órától a nemzetirock nagyágyúja, a Kárpátia Zenekar. S amit a Petrás János által vezetett csapatról tudni kell: a Kárpátia egyaránt ír saját dalokat és dolgoz fel régi magyar dalokat. A témát tekintve történelmi események, esetleg egy-egy könyv a megihletőjük. Talán a legnépszerűbb, de mindenképpen a legismertebb hazai nemzeti rockzenekar. Leggyakrabban nacionalista, a nemzeti öntudaton és büszkeségen alapulnak szövegeik, de minden dalukban vannak utalások. Népszerűségüket valószínűleg a 2002-és 2010 között uralkodó helyzetnek is köszönhetik. A 2006 októberében történt zavargások, amik végül véres összecsapásokba torkollottak, őket is megérintették. A "Barátom mondd merre vagy" című dalt ennek alkalmából írták, a dalban több sor is erre emlékezteti a hallgatóságot. "Ronggyá ázott ruhámban, fegyverek célpontjában, A fél szemem aszfaltra fagy, barátom mondd merre vagy." Ez a sor például arra a fiatalra utal, aki valóban otthagyta fél szemét az utcán. A szombati, bólyi koncertek előtti kapunyitás 19.15 től várható. Ne hagyják ki ezt az igazi rockcsemegét!
Összeállt a gyermekkórus Szediben
A tanár úr ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Beck László pályázati támogatással, létrehozta a Szederkényi Iskola "Kicsinyek" Kórusát, amely már át is...
Bővebben →Nemzetiségi nap Bóly utcáin
Ez kell a mai fiataloknak. Kimozditani őket a szürke hétköznapokból, kalandos projektnapot szervezni számukra és megmutatni sok sok érdekességet. Errő...
Bővebben →Mária kiállítás Kisbudméron
Az utóbbi idők legnépesebb rendezvényére készülődtek a kisbudmériak a helyi templomban helyet foglalva. Hosszú hetek kitartó gyűjtőmunkája fejeződött ...
Bővebben →Nyugdíjasok a pincesoron
Nevetéstől és zeneszótól volt hangos a nyomjai hegyoldal. A Budzsáklia-pincénél jöttek össze baráti találkozóra a szederkényi és bólyi nyugdíjasok. Ig...
Bővebben →Fúvószenekarok babarci találkozója
Csúcsot döntött a babarci sportpályán felállított rendezvénysátorban az egy négyzetméterre jutó zenészek száma. Nem hiába, hiszen térségi fúvószenekar...
Bővebben →Tűzoltó és rendőr majális
"Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!"- József Attila Altató című verse, részben ma is szép karrier pályát ígér. Hiszen a rendvédelmis hiva...
Bővebben →Motoros szezonnyitó
Sokadszorra is meghódították Pécset a ,,szelíd" motorosok, a kánikulát hozó szombat délután. A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület által hetedik alkalomma...
Bővebben →Borjádi foci és sörmajális
Ez ám a sportos majális, konstatálhattuk a Borjádi Sportegyesület pályájához érve. A gyerekek gumimaciként ugráltak az ugróvárban, a fiúk meg szünni n...
Bővebben →Gurmék a Zsolnayban
A Pécsi Szelet, avagy a baranyai gasztro piknik, idén is május elsejére lett életre hívva, a Zsolnay Negyed árnyas és kevésbé árnyas szegleteibe. Sok ...
Bővebben →Sportos babarci majális
Amikor én még kis srác voltam, bizony másról szólt a majális. Felvonulás, tribün, lufik, sör és virsli. Ma pedig sörpadok, hűs hosszúlépés, pogácsa, s...
Bővebben →Tvrtko legújabb könyve
Telházas rendezvény a pécsi Apáczai Művelődési Házban. Egy rendhagyó könyvbemutatóra jöttek össze sok százan. Idézzük a szerzőt: "Az új könyv a legfon...
Bővebben →TrachTag a bólyi suliban
Vegyük fel egy hétköznapon a német népviseletünk egy darabját, és tegyünk ünneppé egy átlagos pénteket! Idézzük meg őseink emlékét és mutassuk be örök...
Bővebben →