Helyi hírek, események


Kárpátia koncert Bólyban

2016.04.07

A bólyi Erzsébet Vigadó sztárvendégeknek ad otthont április 9-én, ehét szombat este. Elsőként, 19.45- től a Rudán Joe nevével fémjelzett Rudán Band Zenekar idézi fel a hazai és külföldi rockklasszikusokat. Őket követi a színpadon kb. 21 órától a nemzetirock nagyágyúja, a Kárpátia Zenekar. S amit a Petrás János által vezetett csapatról tudni kell: a Kárpátia egyaránt ír saját dalokat és dolgoz fel régi magyar dalokat. A témát tekintve történelmi események, esetleg egy-egy könyv a megihletőjük. Talán a legnépszerűbb, de mindenképpen a legismertebb hazai nemzeti rockzenekar. Leggyakrabban nacionalista, a nemzeti öntudaton és büszkeségen alapulnak szövegeik, de minden dalukban vannak utalások. Népszerűségüket valószínűleg a 2002-és 2010 között uralkodó helyzetnek is köszönhetik. A 2006 októberében történt zavargások, amik végül véres összecsapásokba torkollottak, őket is megérintették. A "Barátom mondd merre vagy" című dalt ennek alkalmából írták, a dalban több sor is erre emlékezteti a hallgatóságot. "Ronggyá ázott ruhámban, fegyverek célpontjában, A fél szemem aszfaltra fagy, barátom mondd merre vagy." Ez a sor például arra a fiatalra utal, aki valóban otthagyta fél szemét az utcán. A szombati, bólyi koncertek előtti kapunyitás 19.15 től várható. Ne hagyják ki ezt az igazi rockcsemegét!


Felvidékiek találkozója

2018.04.20

Ismét összejöttek az egykori negyediek Bólyban, ezúttal a Kolping házban. Április 12-e a felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja. Azért ezt a dá...

Bővebben →

Költészet napja

2018.04.20

Ez az a nap, amikor senki nem menekülhet a versek elől. De miért is tennék? Enapon igazi verscunamit zúdítanak ránk a magyar költészet napja alkalmá...

Bővebben →

Magyarországi németek borai

2018.04.20

Április elején tartották Mecseknádasdon, a Magyarországi Németek Országos Borversenyének díjátadó ünnepségét. A baranyai településen, ez csaknem három...

Bővebben →

Munkagépek hada Szederkényben

2018.04.20

Az Európa Aszfalt kivitelezésében 10 km hosszúságban zajlik a csatornázás Szederkényben. A térség 7 települését érintő gigaberuházás, összesen 4,5 mil...

Bővebben →

Emmausz 2018

2018.04.20

Szenzációs időjárás, nyitott pincék, sok száz érdeklődő, ez volt az idei, 2018-as Emmausz mérlege. Maga az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzeti...

Bővebben →

Renoválás a szederkényi oviban

2018.04.20

Egy óvodára mindig ráfér a renoválás és modernizáció. Így vannak ezzel Szederkényben is, ahol évről évre felvetődik a kérdés, vajon idén mire és menny...

Bővebben →

Az "átkos" relikviái

2018.04.20

Az úgynevezett "átkos szocializmus" időszakát öleli fel, Mórócz Sándor helytörténész, Podraminczky díjas kutató egyedi gyűjteménye. Rákosi, Sztálin...

Bővebben →

Tudatos utánpótlás nevelés

2018.04.20

Utánpótlás nélkül nincs minőségi futball. Jól tudják ezt Bólyban is, ahol több korosztályban edzik a leendő felnőtt focistákat. Szendrő Zoltán edző jó...

Bővebben →

Kamionok avatták a bólyi ipari elkerülőt

2018.03.29

A korábbi főpróba után eljött a premier napja. Azaz a műszaki átadást követően, hivatalosan is átadták a Bóly centrumát tehermentesítő, nem rég megépí...

Bővebben →

Húsvétra hangolódás az óvidában

2018.03.29

Tréfás sorversenyekkel tarkított, húsvéti ráhangolódásra került sor a bólyi ovi udvarán. Verőfényes napsütésben, minden ügyességükre és leleményességü...

Bővebben →

MAGOSZ elnök Sombereken

2018.03.29

A mezőgazdaság a vidék motorja, a hazai élelmezés éléskamrája. Ennél fogva az ágazat, kitüntetett figyelmet érdemel valamennyiünk részéről. Hisz nem ...

Bővebben →

Bóly kemposok sikerei

2018.03.29

Országos Kempo gálára került sor a pécsi Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában. Az egyre népszerűbb küzdősportág utánpótlás korú harcosai mérték itt össze...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162