Helyi hírek, események


Kopácsi Halásznapok

2017.09.26

Minden év szeptemberében sor kerül a Kopácsi Halásznapokra. Közel 10 ezer látogatót vonz ez a kétnapos rendezvény, ahol a vendégek a különböző gasztronómiai finomságokat élvezhetik. A kopácsiak felelevenítik és próbálják tovább adni hagyományaikat, valamint a falusi turizmusnak adnak jókora lendületet.

Megtelik a falu az étel csábító illatával. Többek között halpaprikás, csiptetős ponty, és vadételek kaphatóak. A standoknál házilag készített őrölt pirospaprika, méz, ajvár, édességek és házi sütemények állnak az idelátogatók rendelkezésére. A finom ételek mellé, jól csúszik egy pohár finom baranyai olasz rizling is. Ja és szinte, mindenki magyarúl beszél. Az első Halásznapokat, 1998-ban rendezték meg, amikor is, a régi kopácsi halászok utóljára vetették be a hálót, a ma védelem alatt álló, úgynevezett Szakadásban. Már az első alkalommal is jó étvággyal ették meg a finom fogást a vendégek és innentől kezdve indult be igazán, a kopácsi turizmus. Szemmel láthatóan, azóta is töretlen a varázs. A finom ízek és a jó programok, két nap erejéig Kopácsot a gasztokultúra fellegvárává teszik.


Szól a rádió

2018.02.08

Orion, Videoton, Tesla, Elprom, Resprom, Siemens, Philips, Grundig, csak néhány márkanév a régi idők rádió klasszikusaiból. A Lánycsóki Rádiómúzeumban...

Bővebben →

Félévi bizonyítvány

2018.02.08

Máris elrepült a tanév első fele, gyermekünk haza hozta a várva várt értesítőt. S hogy ebben van-e meglepetés, azonnal kiderült. A félévi bukás vagy a...

Bővebben →

Vince-napi bormustra

2018.02.08

A hagyományokhoz hűen megtartották Mohácson az immáron lX. Vince-napi Bormustrát. A szervezők minden 2017-es bort szívesen láttak a megmérettetésen. ...

Bővebben →

15.Sombereki Gazdabál

2018.02.01

A Somberek és Térsége Gazdakör 15. jubileumi Gazdabáljára került sor a sombereki Granáriumban. Az eseményt igen illusztris vendégek tisztelték meg jel...

Bővebben →

A Megyei Svábbál patinája

2018.02.01

A Baranya Megyei Közgyűlés díszterme a mögöttünk hagyott évtitedek alatt, sok tucat patinás bálnak adott már otthont. Így természetesen a megyében ige...

Bővebben →

A Magyar Kultúra Napja Baranyai Ünnepe

2018.02.01

A magyar kultúra napját, 1989 óta ünnepeljük, január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le, a Himnusz kézirat...

Bővebben →

Vince-napi pincejárás

2018.01.24

A Vince-napi hagyományt több versike, rigmus is őrzi, melyek közül talán a következők a legismertebbek: ,,Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres...

Bővebben →

A bálok bálja Szediben

2018.01.24

A 27. Sváb bált rendezték meg zsinorban, a szederkényiek. Második éve a Diamant Kapelle a hangulatfelelős és mitagadás ismét remek buli hangulatot t...

Bővebben →

Állami megemlékezés Bólyban

2018.01.24

Magyarország Kormánya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Bóly Város Önkormányzata és a Bólyi Német Önkormányzat közös szervezésében kerü...

Bővebben →

Az UnteRock muzsikájára ropták Olaszon

2018.01.24

Brazilia és Finnország után Olaszon is fellépet a sváb muzsika hazai sztárcsapata, az UnteRock Együttes. A báliszezon számukra igazi kánoán, hiszen té...

Bővebben →

Dittrich Tamás nyomdokain járnak

2018.01.24

Dittrich Tamás egykori sikereire építkező bólyi atlétikai élet ma is tevékenyen létezik. Ez nagy dolog, hisz a megyében is számos szakosztály szünt me...

Bővebben →

Országos német gála a Kodály Központban

2018.01.24

Idén 22. alkalommal került sor, a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén ünnepelnek. A szokásjog sz...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162