Helyi hírek, események
Megjöttek a rokonyok Várkonyba...
Napsütesben lubickoló "Sütt Gesztinyés" Lukács-napi búcsút rendeztek, ismét Zengővárkonyon. A várkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület, ezúttal is sikeresen elevenítette fel őseik szokásait és egyben kellőképp táplálta a hagyomány szépen parázsló tüzét. Az egyesület elnöke, jó karmesterként vezényelte szervező gárdáját, mind a leányok mind pedig a legények tudták, hogy mi a dolguk és feladatuk a program "forgatókönyve" szerint. Mindenki szép ruhaba öltözött és várta a kezdést. A rezesbanda fülbemászó muzsikájára, aztán nekilódultak a legények, hogy felkutassák a leányokat a falu megannyi udvarházában. Meg meg állva, fogyasztották a finomságokat. Mindezt jó kedvvel, vigadva, élvezve a "vénasszonyok nyarát". A falujárást és a gesztinye szedést befejezve, a rendezvénysátor alatt folytatódott a vigadalom. Itt mutatkozott be Alsónyék, Galgahévíz, Pécsvárad, Vértesszőlős és a 45 éves Zengővárkonyi Néptánccsoport is. Mindannyian, parádés produkciókat felvonultatva. Meg volt hát a gesztinye szüret és a Lukács- napi vigasság. A rokonyok is jól érezték magukat. A folytatásban pedig mint egykoron, jöhet majd a pécsváradi leányvásár. Micsida programfüzér az ősz derekán. Csak egyre kell ügyelni, hogy az ember ne maradjon le róluk.
Kalácsfeszt Borjádon
Harmadik alkalommal került sor Borjádon Pünkösdi Kalácsfesztiválra. A települési és a német önkormányzat közös szervezésében, idén igen színesre siker...
Bővebben →Kézilabda torna Bólyban
Amatőr női kézilabda teremtorna Helyszín: Bóly Abai Ferenc sportcsarnok (a kollégium épülete mögötti új csarnok) Résztvevő csapatok: - Algyő - P...
Bővebben →Világhírű kórusok a Bazilikában
A vatikáni Sixtus-kápolna kórusa adott lélekemelő koncertet a Pécsi Bazilikában, a Filharmónia által szervezett, 5 vidéki nagyvárosban zajló, Egyházze...
Bővebben →Az örökké fiatal Halász Judit
Halász Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, ugyanazon lendü...
Bővebben →Rallye láz Bólyban
A hétvégén folytatódott a Siklósi Autó Motorsport Egyesület 8 versenyből álló minirallye bajnoksága. Összesen 67 autó állt rajthoz az 5 etapos bólyi s...
Bővebben →Hétvége a megye I-ben
Megye I-es összefoglaló: Beremend-Siklós 0-3 gólszerzők: Schmidt, Pöszmet, Sztojka Bóly-PEAC 2-0 gólszerzők: Sághy (2) Szederkény-Bogád...
Bővebben →Mentősnap Pécsváradon
Tavaly szeptember óta üzemel a pécsváradi mentőállomás, amely 2 autóval látja el mindennapi feladatait. Az állomány 14 fő, 7 gépkocsivezető és 7 mentő...
Bővebben →Máriagyűdi zarándoklat püspöki szentmisével
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Pécsi Egyházmegye a máriagyűdi zarándoklatot. Az idei gyalogos menet fél nyolckor indult Pécsről, a FEMA parkolój...
Bővebben →Garamvári kapitány értékel
A tavalyi évet, plusz az idei esztendő első harmadát értékeljük, Garamvári Gábor mohácsi rendőrkapitány segítségével, a Bólyi Városi Televízíó követke...
Bővebben →Feketeország Mohácson
Lakatos László fazekas népi iparművész, az egykori mohácsi fazekasok és keramikusok rögös, de igen neves útját járja. A turisták és csoportok előtt mi...
Bővebben →Jövőtervezés Liptódon
Egy évvel ezelőtt neves vidékfejlesztési szakemberek keresték fel a dél-baranyai kis sváb falut, Liptódot. Számos alkalommal tartottak itt workshopoka...
Bővebben →Katonai toborzó Pécsett
Az elmúlt hónapok migrációs válsága és az európai terrorcselekmények jelentősen felerősítették a lakosság érdeklődését és érzékenységét az említett té...
Bővebben →