Helyi hírek, események


Madarat tolláról

2017.12.07

A bólyi Galamb és Kisállattartó Egyesület, 1965 óta fogja össze közösséggé a Bóly térség madár és kisállat tenyésztőit. Van aki galambokkal vagy éppen baromfikkal, netán papagájokkal foglalkozik. Évente rendeznek Bólyban kiállítást és egymás közti versenyt. Így minden egyes gyűjtő magával hozza büszkeségeit, hogy abban minél többen gyönyörködhessenek. Ezúttal voltak itt Kínai sirálykák, Strasszerek, Angol begyesek, Pávagalambok, Kingek, Óriás posták, Lengyel hiúzok és persze papagájok. Kisgyerekes családok sokasága kereste fel a Vigadóban bemutatott kiállítást és fedezhették fel együtt a ritkaságokat. A állattartók pedig szívesen meséltek kedvenceikről. Az egyesület tehát 23 kiváló madár és kisállattartó taggal rendelkezik, akik javarészt tartanak díszgalambokat is. Így állományukban megtalálhatoak a Kingek, a Páva galambok, a Debreceni pergők és a legkülönlegesebb Damaszkúszi texán és a Strasszerek. Idén is szakmai zsűri díjazta a legszebb madarakat. Minden fajtából egy kiállítás győztes született, az ő jutalmuk serleg és oklevél volt. Emellett plusz tiszteletdíjba részesültek, a vezetőség által kiemelt győztesek. No és persze voltak csapatgyőztesek is, ami a tenyésztők igazi nagy sikere. Gratulálunk a kiállításhoz és a megszerzett díjakhoz is. Megjegyzem, a három nap alatt közel 200-an csodáltak meg a gyönyörű madarakat.


Ezrek hallgatták Pál Feri Atyát

2016.05.02

Megbocsájtás és irgalom témakörben tartott előadást Pál Feri Atya, a kiváló mentálhigénés szakember, kinek népszerűsége manapság felér egy popsztáréva...

Bővebben →

A megye l. hétvégi eredményei

2016.05.01

Villány-PEAC 3-2 (1-1) gólszerzők: Széklyhidi, Peffermann, Pauk ill. Fülöp, Gelencsér kiállítva: Buni, Zünnert Bóly-Geresdlak 4-2 (0-0) gólszer...

Bővebben →

A halak nyerték a horgászversenyt...

2016.05.01

Louis de Funés régi klasszkus filmje, "A horgász a pácban" című alkotás jutott sokak eszébe az idei, május 1-jén megrendezett, borza-völgyi horgászver...

Bővebben →

Zimankós újpetrei majális

2016.05.01

Igazi gasztromajális kerekedett az idei május elsejéből Újpetrén. Bográcsok körül szorgoskodó mesterszakácsok, sok-sok alkalmi kostolóval, akik szájíz...

Bővebben →

Eötvös cirkusz, az élő legenda

2016.04.30

Az Eötvös cirkusz igazi legendának számít idehaza. Csaknem egy héten át a Hungária Cirkusszal karöltve, a baranyai megyeszékhelyen szórakoztatták a na...

Bővebben →

Sportos majális Babarcon

2016.04.30

Kerékpáros ügyességi versennyel, focitornával, kutyaiskolával, gyermek arcfestéssel és bográcsos főzéssel telt a babarci majális délelőtti programja. ...

Bővebben →

Gyermekmajális Szajkon

2016.04.30

Gyermekmajálissal köszöntötték a szajkiak az ünnepi hétvégét. A sziporkázó napsütésben sok család sütkérezett és érezte jól magát a programkavalkádban...

Bővebben →

A büszke 1000 év

2016.04.29

110 önkéntest, segítőt és támogatót látott vendégül a Szajki Önkormányzat a tavalyi jubileumi év kapcsán. Ezzel is megköszönve önzetlenségüket és áldo...

Bővebben →

Aki átevezte az óceánt...

2016.04.29

A Mecsek Maraton Team Egyesület meghívására érkezett Pécsre Rakonczay Gábor kétszeres Guinness World Records Díjas óceán-átszelő magyar evezős. A fiat...

Bővebben →

Új helyen a megyei agrárkamara

2016.04.27

Új helyre költözött Pécsett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága. Mostantól, a Siklósi út 38. szám alatt találják meg a hivatal...

Bővebben →

Bóly legfontosabb prioritásai

2016.04.26

A Bólyi Városi Televízió vendége volt Hárs József, Bóly város polgármestere. A városvezető beszámolt a tavalyi év pénzügyi zárásáról, így a közel 600 ...

Bővebben →

Aranyminősítés Babarcnak és Villánynak

2016.04.26

2016-ban alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa. Az 1996-ban alapított Landesrat egyik...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162