Helyi hírek, események
Sikeres a képzőművész oktatás
![](/images/weeklyevents/67.jpg)
A bólyi iskola művészeti oktatásának egyik meghatározó ága a képzőművészet. Rideg Edit tanár nő tanítványai, grafika-festészet mellett fém és zománcműves műhely gyakorlaton vesznek részt, attól függően, hogy kinek milyen az érdeklődési köre. A német önkormányzat által fenntartott iskola jelentős támogatást kap a települési önkormányzattól is, amelyből a képzőművészeti képzés is részesül. Így többek között ebből vásároltak évekkel ezelőtt egy égető kemencét, amely a tűzzománckészítés nélkülözhetetlen eszköze. A tagozat a Bonyhádi Zománcgyártól kap kedvezményes vaslemezt és festéket. Heti szinten legalább két órája van a gyerekeknek és folyamatosan sikeresek a területi és regionális versenyeken. Nagy büszkeségükre, a közelmúltban Zsember-Gyurcsy Míra országos versenyen lett 2. helyezett tűzzománckészítésben, amellyel az iskola hírnevét is öregbítette. Ma már nemcsak a bólyi zeneiskolásokra, hanem a képzőművészekre is büszke lehet Bóly városa. Eredményeik és alkotásaik magukért beszélnek.
![](/images/weeklyevents/117.jpg)
Kalácsfeszt Borjádon
Harmadik alkalommal került sor Borjádon Pünkösdi Kalácsfesztiválra. A települési és a német önkormányzat közös szervezésében, idén igen színesre siker...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/116.jpg)
Kézilabda torna Bólyban
Amatőr női kézilabda teremtorna Helyszín: Bóly Abai Ferenc sportcsarnok (a kollégium épülete mögötti új csarnok) Résztvevő csapatok: - Algyő - P...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/114.jpg)
Világhírű kórusok a Bazilikában
A vatikáni Sixtus-kápolna kórusa adott lélekemelő koncertet a Pécsi Bazilikában, a Filharmónia által szervezett, 5 vidéki nagyvárosban zajló, Egyházze...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/112.jpg)
Az örökké fiatal Halász Judit
Halász Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, ugyanazon lendü...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/111.jpg)
Rallye láz Bólyban
A hétvégén folytatódott a Siklósi Autó Motorsport Egyesület 8 versenyből álló minirallye bajnoksága. Összesen 67 autó állt rajthoz az 5 etapos bólyi s...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/110.jpg)
Hétvége a megye I-ben
Megye I-es összefoglaló: Beremend-Siklós 0-3 gólszerzők: Schmidt, Pöszmet, Sztojka Bóly-PEAC 2-0 gólszerzők: Sághy (2) Szederkény-Bogád...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/109.jpg)
Mentősnap Pécsváradon
Tavaly szeptember óta üzemel a pécsváradi mentőállomás, amely 2 autóval látja el mindennapi feladatait. Az állomány 14 fő, 7 gépkocsivezető és 7 mentő...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/108.jpg)
Máriagyűdi zarándoklat püspöki szentmisével
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Pécsi Egyházmegye a máriagyűdi zarándoklatot. Az idei gyalogos menet fél nyolckor indult Pécsről, a FEMA parkolój...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/107.jpg)
Garamvári kapitány értékel
A tavalyi évet, plusz az idei esztendő első harmadát értékeljük, Garamvári Gábor mohácsi rendőrkapitány segítségével, a Bólyi Városi Televízíó követke...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/106.jpg)
Feketeország Mohácson
Lakatos László fazekas népi iparművész, az egykori mohácsi fazekasok és keramikusok rögös, de igen neves útját járja. A turisták és csoportok előtt mi...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/105.jpg)
Jövőtervezés Liptódon
Egy évvel ezelőtt neves vidékfejlesztési szakemberek keresték fel a dél-baranyai kis sváb falut, Liptódot. Számos alkalommal tartottak itt workshopoka...
Bővebben →![](/images/weeklyevents/104.jpg)
Katonai toborzó Pécsett
Az elmúlt hónapok migrációs válsága és az európai terrorcselekmények jelentősen felerősítették a lakosság érdeklődését és érzékenységét az említett té...
Bővebben →