Helyi hírek, események


A Magyar Kultúra Napja Baranyai Ünnepe

2018.02.01

A magyar kultúra napját, 1989 óta ünnepeljük, január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le, a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk, évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk, a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség, idén 27. akalommal rendezte meg, a Magyar Kultúra Napja Baranyai Ünnepét, ezúttal Bólyban, az Erzsébet Vigadóban. A nívós kulturális műsornak, a Bólyi Vegyeskar, a Gyermek Tánccsoport, a majsi Harmónia Énekegyüttes, a Bólyi Harmonika Együttes és a Kisesti Zenekar voltak közreműködői. Bóly sokszínű kultúráját reprezentálta, az igényesen összeállított program, maradandó élményt hagyva, a kiemelt esemény vendégeiben. A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség és társszervezetei, idén is rangos elismeréseket adtak át, különböző kategóriákban. Bóly és a térség számára, mindebből, egy jókora csokorral jutott.

Igazán büszkék lehetnek a bólyiak a megyei kulturális gálára, ahol a nívóról és a színvonalról, a helyi táncosok, énekesek és zenészek gondoskodtak. Nem hiába, Bóly a kultúra kisvárosa.


Ezrek hallgatták Pál Feri Atyát

2016.05.02

Megbocsájtás és irgalom témakörben tartott előadást Pál Feri Atya, a kiváló mentálhigénés szakember, kinek népszerűsége manapság felér egy popsztáréva...

Bővebben →

A megye l. hétvégi eredményei

2016.05.01

Villány-PEAC 3-2 (1-1) gólszerzők: Széklyhidi, Peffermann, Pauk ill. Fülöp, Gelencsér kiállítva: Buni, Zünnert Bóly-Geresdlak 4-2 (0-0) gólszer...

Bővebben →

A halak nyerték a horgászversenyt...

2016.05.01

Louis de Funés régi klasszkus filmje, "A horgász a pácban" című alkotás jutott sokak eszébe az idei, május 1-jén megrendezett, borza-völgyi horgászver...

Bővebben →

Zimankós újpetrei majális

2016.05.01

Igazi gasztromajális kerekedett az idei május elsejéből Újpetrén. Bográcsok körül szorgoskodó mesterszakácsok, sok-sok alkalmi kostolóval, akik szájíz...

Bővebben →

Eötvös cirkusz, az élő legenda

2016.04.30

Az Eötvös cirkusz igazi legendának számít idehaza. Csaknem egy héten át a Hungária Cirkusszal karöltve, a baranyai megyeszékhelyen szórakoztatták a na...

Bővebben →

Sportos majális Babarcon

2016.04.30

Kerékpáros ügyességi versennyel, focitornával, kutyaiskolával, gyermek arcfestéssel és bográcsos főzéssel telt a babarci majális délelőtti programja. ...

Bővebben →

Gyermekmajális Szajkon

2016.04.30

Gyermekmajálissal köszöntötték a szajkiak az ünnepi hétvégét. A sziporkázó napsütésben sok család sütkérezett és érezte jól magát a programkavalkádban...

Bővebben →

A büszke 1000 év

2016.04.29

110 önkéntest, segítőt és támogatót látott vendégül a Szajki Önkormányzat a tavalyi jubileumi év kapcsán. Ezzel is megköszönve önzetlenségüket és áldo...

Bővebben →

Aki átevezte az óceánt...

2016.04.29

A Mecsek Maraton Team Egyesület meghívására érkezett Pécsre Rakonczay Gábor kétszeres Guinness World Records Díjas óceán-átszelő magyar evezős. A fiat...

Bővebben →

Új helyen a megyei agrárkamara

2016.04.27

Új helyre költözött Pécsett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága. Mostantól, a Siklósi út 38. szám alatt találják meg a hivatal...

Bővebben →

Bóly legfontosabb prioritásai

2016.04.26

A Bólyi Városi Televízió vendége volt Hárs József, Bóly város polgármestere. A városvezető beszámolt a tavalyi év pénzügyi zárásáról, így a közel 600 ...

Bővebben →

Aranyminősítés Babarcnak és Villánynak

2016.04.26

2016-ban alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa. Az 1996-ban alapított Landesrat egyik...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162