Helyi hírek, események
Kávé varázs a Kiskastélyban
A kávé a világon a legtöbbet fogyasztott italok egyike, mégis kevesen ismerik történetét, fajtáit, kultúráját, elkészítésének módjait. Reggel ha felébredünk, jó esetben már vár minket egy adag lefőzött fekete, amit csak meg kell melegíteni. Hova és kihez forduljunk, ha ennél igényesebb főzetre vágyunk? A barista a kávékészítés és a kávészervírozás mestere, az olaszországi kávézók, bárok ura. Egy baristának – mint minden más szakembernek – tudnia kell szakmája tárgyának minden tulajdonságát. A barista, más néven kávépincér feladata, hogy olyan kávét készítsen, amelyen érezhető a profi kivitelezés, a megfelelő kávéalapanyagok és az ehhez kötődő eszközök kiválasztása. No és fontos, hogy a fogyasztó ízlésének is megfeleljen. Ebbe a különleges világba szeretett volna betekintést nyújtani a gasztronómia fellegvárának számító bólyi Kiskastély Vendéglő. A régió legnevesebb baristáit invitálták "vendégszereplésre", amelyre csak úgy özönlöttek a fekete nedű ínyencei. Egy jó kávé nemcsak éberen tart, hanem harmonikus ízvilágával elvarázsol minket hosszú percekre. Élvezzük a kávé aromáját, ízét és fennséges voltát. Ugye tudják, hogy miről beszélek? S ha nem, akkor térjenek be a bólyi Kiskastélybe és kérjék a vendéglő specialitását. Innantól kezdve, lesz miről mesélniük.
Sváb Zenei Hétvége Villányban
A Bajorsör-barátok Hagyományőrző Egyesülete, ismét nagyot domborított. A lll. Sváb Zenei Hetvégére, sok ezer magyaroszági német kultúrínyencet csaloga...
Bővebben →Támogatott iskolák
Csaknem 1,2 millió általános és középiskolás gyermek kezdte meg országosan az idei tanévet. Az állam érdeke, hogy minél jobb körülmények között folyj...
Bővebben →Veterán derbi siófoki sikerrel
A Vadas Ferenc emléktornára, ezúttal is 6 kiváló veterán gárda érkezett, a bólyi sportpályára. Az MLSZ Veterán Szekciója, hosszú évek óta gondoskodik ...
Bővebben →Felhúzták a nyúlcipőt
Eső előtte és eső utána, de közben verőfényes napsütés. Mindez a 8. Bólyi Szüreti Vesszőfutás legfőbb jellemzője. A futás oly egyszerű sportág, mint ...
Bővebben →Becsengettek
Az idei tanévnyitó a bólyi Óvoda udvarán kezdődött. Itt gyülekeztek a leendő kis elsősök, hátukon az iskolatáskával, amely enapon még kellemes teher v...
Bővebben →Kukorica mustra a Trigoval
Nem hiába nevezik a kukoricát, tengerinek. Amerre a szem csak ellát, tengernyi területen terül el a határban. A tenger, pontosabban az óceán túlpatjá...
Bővebben →Csirkepaprikás a Siklósi Vár tövében
A siklósi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál - egy héttel a bólyi előtt - immár tizenhatodik éve került megrendezésre, augusztus utolsó hetvégéjén. A...
Bővebben →Pityu 50! produkció
Szüli napi buli, a Pécsváradi Várban. Lássuk be, nem egy szokványos dolog. 50 évet átölelő, zenei korszakokat bemutató koncertre ugyanakkor került már...
Bővebben →Nyitott kapu, sportos napok
A Szajki Fogadj El Alapítvány Fogyatékos Napközi Otthona, idén is megrendezte, két napos "Nyitott kapu" programsorozatát. "Együtt egymásért és az egés...
Bővebben →Kívánságok éjszakája
Sok százan keresték fel idén is a töttösi Három Kívánság Tavat. A kívánságok éjszakája mágnesként vonzotta az álmok álmodóit. Többségében családostó...
Bővebben →Új kenyér és Szent István ünnepe
Az új kenyér ünnepét Bólyban is, a "mindennapi" megáldásával, megszegésével, no és annak kóstolásával tették teljessé. Minderre, a szentmisét követően...
Bővebben →Megnyílt a Kiskastély Vendéglő
Uniós forrásból, a városrehabilitációs program keretében felújították az egykori Montenuovo kastélyhoz tartozó, úgynevezett kiskastélyt. Régóta dédelg...
Bővebben →