Helyi hírek, események
Néptáncosok összefogása egy nemes célért

A Muharai Elemér Népművészeti Szövetség, a Csoóri Sándor Alprogram támogatásával, baranya megyei tánccsoportok számára regonális továbbképzést tartott Kozármislenyben. Ezen a mislenyi, a magyaregregyi, a hosszúhetényi, a zengővárkonyi néptáncegyüttesek mellett a Misina Tánccsoport képviseltette magát a megyéből. A szakmai előadások és táncpróbák mellett, egy kiváló kezdeményezés is ismertetésre került a jelenlévők számára. Ugyanis a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szolgálat a Zengővárkonyi Hagyományőrző Művészeti Egyesülettel karöltve, nemrég egy kiváló programot indított útjára. Ennek keretében népi hagyományokra, játékokra és táncra tanítják, az állami gondoskodásba avagy nevelési felügyelet alá vont gyerekeket. A pedagógia és a nevelés eszköztárát egyesítik a művelődés és közösséghez tartozás élménycsokrával. Nagy öröm az ötletgazdák számára, hogy a mislenyi találkozó alkalmával, mások is csatlakoztak kezdeményezésükhöz és részt vesznek programjaikon. Az úgynevezett, konzurciumi tagok köre tehát folyamatosan bővül. A most aláirt hivatalos megállapodás pedig, garancia az együttműködés minél mélyebb kiaknázására. No és mindebből csakis a rászoruló gyerekek nyernek, sok sok élményt és tapasztalatot.

Svábbál a legendás Karawankával
A legendás Karawanka szalon és tánczenekar volt a ceremónia mestere az idei nyárádi Svábbálnak. Széles hazai és nemzetközi repertoár, igényes megjelen...
Bővebben →
Babarc palackba zárt kincsei
Minőségi nedüket értékelhetett a babarci borverseny alkalmával összeállt 3 tagú szakértői zsűri. Estére, amikor is a gazdák összejöttek a helyi kultúr...
Bővebben →
Az év borásza Villányban járt
XVIII. Mátyás Napi Borünnepre került sor Villányban, melyet hagyományosan a BOCK PINCÉSZETBEN tarttok meg a baranyai borásztársadalom jelentős részv...
Bővebben →
Bajor csülök, tiroli hangulat
Hamisítatlan bajor estet varázsoltak a Belvárdi Fogadó patinás falai közé. Finom ételek mellé autentikus muzsika is dukált, amelyről a Mozaik Band gon...
Bővebben →
Trigo zárórendezvény
Az Erzsébet Vigadó mozi terme adott otthont a Trigo Kft. téli partnertalálkozó sorozatát záró előadásoknak. A gazdák ezúttal is sok hasznos információ...
Bővebben →
Kiváló borok Liptódon
A liptódi farsangtemetésre és a helyi borversenyre14. éve kerül sor a kis dél-baranyai községben. Koradélután borbírálattal indult útjára a program. I...
Bővebben →
Bajor est a Fülemülében
A villánykövesdi Erdinger Fan Club alakulásának 5 születésnapjára érkeztünk a Fülemüle Csárdába. A hangulatos vendéglőben jókedv és vidámság uralkodot...
Bővebben →
Mároki sváb mulatság
Jó hangulatú Svábbált rendeztek a márokiak. A helyi német önkormányzat hét éve zsinorban házigazdája az egyre patinásabb eseménynek, melynek helyszíne...
Bővebben →
Bozsik nyomdokain járnak
Amíg az anyukák otthon a vasárnapi ebéd elkészítésén fáradoztak, addig két bólyi sportcsarnokban is rúgták a bört fiú gyermekeik. Az apukák pedig hang...
Bővebben →
Hurkatöltő bajnokok Berkesden
Igazi profik jöttek össze az első Berkesdi Kásáshurka-töltő Fesztiválra. A helyi és környező falvakból érkező csapatok rutinjához és felkészültségéhez...
Bővebben →
Újabb kurzus a szabadegyetemen
Kis szusszanás után máris folytatódik legújabb kurzusával, a bólyi Nyugdíjas Szabadegyetem. A szezonkezdés sikerességét nem bízták a véletlenre. Egy ...
Bővebben →
Daloló ifjúság
A 47. Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szólt. Mohács Város Önk...
Bővebben →