Helyi hírek, események
Magyarországi németek borai
Április elején tartották Mecseknádasdon, a Magyarországi Németek Országos Borversenyének díjátadó ünnepségét. A baranyai településen, ez csaknem három évtizedes hagyományra visszatekintő megmérettetés. 11. alkalommal pedig országos merítésű, azóta ugyanis ezt közösen szervezi a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesülete, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatával. Az évről évre egyre rangosabb versenyre az idei esztendőben kiemelkedően sok nedűt neveztek. lgazán színvonalasra sikerült, a 11. borverseny, ugyanis Soprontól Móron át a Hajós-Bajai Borvidékig a kis családi pincészetektől a legnagyobb nemzetközi hírű borgazdaságokig sokan versenybe szálltak. Újra neveztek a versenyre a tokaj-hegyaljai borászatok is, összesen 420 borminta érkezett Mecseknádasdra. A bírálat az idén is a jól bevált módon történt: a bormintákat a zsűri nyolc bizottsága, két napon át kóstolta. Tesztelték az egyes minták tisztaságát, illatát, karakterességét, zamatát. A legjobbnak ítélt borok végül egy úgynevezett csúcs-zsűri elé kerültek, amely a különböző díjakról döntött. Szervezők és versenyzők, egyaránt pozitívan értékeltek.
Idén is a „Magyarországi Németek Bora 2018” kitüntetés volt valamennyi közül a legelőkelőbb. Fehérbor kategóriában, a neszmélyi borvidéken, Bajon található, Stróbl Borház nyert a 2017-es évjáratú sauvignon blanc borával. A Magyarországi Németek Rozébora a szekszárdi Prantner Pince, szintén 2017-es cabernet rozéja lett. A Magyarországi Németek Vörösbora címet, a soproni Roll Péter 2015-ös évjáratú pinot noir bora nyerte. A nádasdi verseny a hazai német közösség tagjainak kiváló seregszemléje, ők valamennyien a nemzedékről nemzedékre hagyományozott, német szőlő- és borkultúra lelkes és avatott ápolói.Gratulálunk valamennyi díjazottnak, jövőre pedig jöhet a 12. országos megmérettetés.
Ezrek hallgatták Pál Feri Atyát
Megbocsájtás és irgalom témakörben tartott előadást Pál Feri Atya, a kiváló mentálhigénés szakember, kinek népszerűsége manapság felér egy popsztáréva...
Bővebben →A megye l. hétvégi eredményei
Villány-PEAC 3-2 (1-1) gólszerzők: Széklyhidi, Peffermann, Pauk ill. Fülöp, Gelencsér kiállítva: Buni, Zünnert Bóly-Geresdlak 4-2 (0-0) gólszer...
Bővebben →A halak nyerték a horgászversenyt...
Louis de Funés régi klasszkus filmje, "A horgász a pácban" című alkotás jutott sokak eszébe az idei, május 1-jén megrendezett, borza-völgyi horgászver...
Bővebben →Zimankós újpetrei majális
Igazi gasztromajális kerekedett az idei május elsejéből Újpetrén. Bográcsok körül szorgoskodó mesterszakácsok, sok-sok alkalmi kostolóval, akik szájíz...
Bővebben →Eötvös cirkusz, az élő legenda
Az Eötvös cirkusz igazi legendának számít idehaza. Csaknem egy héten át a Hungária Cirkusszal karöltve, a baranyai megyeszékhelyen szórakoztatták a na...
Bővebben →Sportos majális Babarcon
Kerékpáros ügyességi versennyel, focitornával, kutyaiskolával, gyermek arcfestéssel és bográcsos főzéssel telt a babarci majális délelőtti programja. ...
Bővebben →Gyermekmajális Szajkon
Gyermekmajálissal köszöntötték a szajkiak az ünnepi hétvégét. A sziporkázó napsütésben sok család sütkérezett és érezte jól magát a programkavalkádban...
Bővebben →A büszke 1000 év
110 önkéntest, segítőt és támogatót látott vendégül a Szajki Önkormányzat a tavalyi jubileumi év kapcsán. Ezzel is megköszönve önzetlenségüket és áldo...
Bővebben →Aki átevezte az óceánt...
A Mecsek Maraton Team Egyesület meghívására érkezett Pécsre Rakonczay Gábor kétszeres Guinness World Records Díjas óceán-átszelő magyar evezős. A fiat...
Bővebben →Új helyen a megyei agrárkamara
Új helyre költözött Pécsett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága. Mostantól, a Siklósi út 38. szám alatt találják meg a hivatal...
Bővebben →Bóly legfontosabb prioritásai
A Bólyi Városi Televízió vendége volt Hárs József, Bóly város polgármestere. A városvezető beszámolt a tavalyi év pénzügyi zárásáról, így a közel 600 ...
Bővebben →Aranyminősítés Babarcnak és Villánynak
2016-ban alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa. Az 1996-ban alapított Landesrat egyik...
Bővebben →