Helyi hírek, események
Nepomuki ünnep Mohácson
Nepomuki Szent János a vízen járók védőszentje, szobra a Duna-part közelében, a Halászcsárda előtti téren áll. A múlt századból eredő szokás szerint, a dunai hajósok, molnárok és halászok pünkösd előtt tartották látványos ünnepélyüket, mely az egész környékről nagyszámú nézősereget vonzott. Az idők során feledésbe merült ez a hangulatos dunai felvonulás, de a mohácsi művelődési központ jóvoltából, 1989 óta újra élő hagyománnyá vált, s egyben nagy sikerű majálissá nőtte ki magát. Minden esztendőben a kétnapos ünnepség szombatján, népünnepélyek és kulturális programok várják a látogatókat, majd a Palotabozsok - Mohács - Somberek Fúvószenekar közreműködésével, vízparti koncert szórakoztatja a hajókikötőnél összegyűlt ünneplőket. A kompkikötő mellett felvonuló hajósok, csónakosok idén is meghallgathatták Szekó József polgármester köszöntőjét. Majd a helyi katolikus plébános megáldotta vizijárművüket és azok utasait. Közben szép lassan megtelt a Duna-part a hajósok, molnárok és halászok védőszentjének, Nepomuki Szent János emlékére rendezett jánoskázásra. Mikor annak eljött az ideje, már több ezren nézték a folyón úszó jánoskákat, csakúgy, mint az azt követő tűzijátékot. A Nepomuki-kultusz feltámasztása, a múlt század kilencvenes éveinek eleje óta ismét az egyik leginkább várt eseménynek számít a mohácsiak számára. A hajósok, molnárok és halászok védőszentjének ünnepe, igazi népnépünnepély, amelyre a térségből is sokan kilátogatnak. Legközelebb, jövőre ilyenkor, azaz pünkösdkor lesz erre módjuk.
Svábbál a legendás Karawankával
A legendás Karawanka szalon és tánczenekar volt a ceremónia mestere az idei nyárádi Svábbálnak. Széles hazai és nemzetközi repertoár, igényes megjelen...
Bővebben →Babarc palackba zárt kincsei
Minőségi nedüket értékelhetett a babarci borverseny alkalmával összeállt 3 tagú szakértői zsűri. Estére, amikor is a gazdák összejöttek a helyi kultúr...
Bővebben →Az év borásza Villányban járt
XVIII. Mátyás Napi Borünnepre került sor Villányban, melyet hagyományosan a BOCK PINCÉSZETBEN tarttok meg a baranyai borásztársadalom jelentős részv...
Bővebben →Bajor csülök, tiroli hangulat
Hamisítatlan bajor estet varázsoltak a Belvárdi Fogadó patinás falai közé. Finom ételek mellé autentikus muzsika is dukált, amelyről a Mozaik Band gon...
Bővebben →Trigo zárórendezvény
Az Erzsébet Vigadó mozi terme adott otthont a Trigo Kft. téli partnertalálkozó sorozatát záró előadásoknak. A gazdák ezúttal is sok hasznos információ...
Bővebben →Kiváló borok Liptódon
A liptódi farsangtemetésre és a helyi borversenyre14. éve kerül sor a kis dél-baranyai községben. Koradélután borbírálattal indult útjára a program. I...
Bővebben →Bajor est a Fülemülében
A villánykövesdi Erdinger Fan Club alakulásának 5 születésnapjára érkeztünk a Fülemüle Csárdába. A hangulatos vendéglőben jókedv és vidámság uralkodot...
Bővebben →Mároki sváb mulatság
Jó hangulatú Svábbált rendeztek a márokiak. A helyi német önkormányzat hét éve zsinorban házigazdája az egyre patinásabb eseménynek, melynek helyszíne...
Bővebben →Bozsik nyomdokain járnak
Amíg az anyukák otthon a vasárnapi ebéd elkészítésén fáradoztak, addig két bólyi sportcsarnokban is rúgták a bört fiú gyermekeik. Az apukák pedig hang...
Bővebben →Hurkatöltő bajnokok Berkesden
Igazi profik jöttek össze az első Berkesdi Kásáshurka-töltő Fesztiválra. A helyi és környező falvakból érkező csapatok rutinjához és felkészültségéhez...
Bővebben →Újabb kurzus a szabadegyetemen
Kis szusszanás után máris folytatódik legújabb kurzusával, a bólyi Nyugdíjas Szabadegyetem. A szezonkezdés sikerességét nem bízták a véletlenre. Egy ...
Bővebben →Daloló ifjúság
A 47. Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szólt. Mohács Város Önk...
Bővebben →