Helyi hírek, események
Magyarok Kenyere Program 2018
Sok millió búzaszem, egy nemzet - ez lett a mottója az egyik "legmagyarabb" kezdemémyezésnek. A tavalyi év után ismét temérdek mennyíségű búzát ajánlottak fel a baranyai gazdák a Magyarok Kenyere Program keretében. Az idei begyűjtő napra és ünnepségére, immáron hagyományosan, a Sombereki Zrt. telephelyén került sor. Itt mondtak köszönetet az alapítók és a szervezők mindazok nevében, akik a nemes és önzetlen felajánlásból részesülhetnek majd. A múlt tisztelete, a hagyományok ápolása, a gabona és a kenyér mindig is szent volt a magyarok szamára. A "mindennapi betevőnk" szimbólum, amely egykoron és ma is az életet jelképezte és jelképezi. A program évek óta bizonyítja, hogy működik az alázat és empátia a Kárpátmedence valamennyi szegletében. A Magyarok Kenyere Program következő állomása az "Összeöntő ünnep" lesz, amikor is jelképesen egybeöntik a kárpátmedencei adományokat. Majd a megőrölt lisztből, augusztus 20-ra megsütik a Magyarok Kenyerét, s nagyjából ez időtájra, eljutnak az adományszállítmányok a támogatandó karitatív szervezetekhez.
Kalácsfeszt Borjádon
Harmadik alkalommal került sor Borjádon Pünkösdi Kalácsfesztiválra. A települési és a német önkormányzat közös szervezésében, idén igen színesre siker...
Bővebben →Kézilabda torna Bólyban
Amatőr női kézilabda teremtorna Helyszín: Bóly Abai Ferenc sportcsarnok (a kollégium épülete mögötti új csarnok) Résztvevő csapatok: - Algyő - P...
Bővebben →Világhírű kórusok a Bazilikában
A vatikáni Sixtus-kápolna kórusa adott lélekemelő koncertet a Pécsi Bazilikában, a Filharmónia által szervezett, 5 vidéki nagyvárosban zajló, Egyházze...
Bővebben →Az örökké fiatal Halász Judit
Halász Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, ugyanazon lendü...
Bővebben →Rallye láz Bólyban
A hétvégén folytatódott a Siklósi Autó Motorsport Egyesület 8 versenyből álló minirallye bajnoksága. Összesen 67 autó állt rajthoz az 5 etapos bólyi s...
Bővebben →Hétvége a megye I-ben
Megye I-es összefoglaló: Beremend-Siklós 0-3 gólszerzők: Schmidt, Pöszmet, Sztojka Bóly-PEAC 2-0 gólszerzők: Sághy (2) Szederkény-Bogád...
Bővebben →Mentősnap Pécsváradon
Tavaly szeptember óta üzemel a pécsváradi mentőállomás, amely 2 autóval látja el mindennapi feladatait. Az állomány 14 fő, 7 gépkocsivezető és 7 mentő...
Bővebben →Máriagyűdi zarándoklat püspöki szentmisével
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Pécsi Egyházmegye a máriagyűdi zarándoklatot. Az idei gyalogos menet fél nyolckor indult Pécsről, a FEMA parkolój...
Bővebben →Garamvári kapitány értékel
A tavalyi évet, plusz az idei esztendő első harmadát értékeljük, Garamvári Gábor mohácsi rendőrkapitány segítségével, a Bólyi Városi Televízíó követke...
Bővebben →Feketeország Mohácson
Lakatos László fazekas népi iparművész, az egykori mohácsi fazekasok és keramikusok rögös, de igen neves útját járja. A turisták és csoportok előtt mi...
Bővebben →Jövőtervezés Liptódon
Egy évvel ezelőtt neves vidékfejlesztési szakemberek keresték fel a dél-baranyai kis sváb falut, Liptódot. Számos alkalommal tartottak itt workshopoka...
Bővebben →Katonai toborzó Pécsett
Az elmúlt hónapok migrációs válsága és az európai terrorcselekmények jelentősen felerősítették a lakosság érdeklődését és érzékenységét az említett té...
Bővebben →