Helyi hírek, események
Rokonyok és a "süttgesztinye" szüret

Idén, immáron hatodik alkalommal került megrendezésre Zengővárkonyban, ízes tájszólassal élve: a sütt gesztinyés Lukács napi búcsú. A hagyományt alapító Zengővárkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület, semmit nem bízott a véletlenre. Szép időt rendeltek, meghívták a partner egyesületeket a régi jóbarátokat. S ahogy várkonyban mondani szokták, a "rokonyokat", hogy népes legyen a ceremónia, legyen itt dínom dánom, "kivilágos virradatig" tartó dáridó. Szokásokhoz híven, hangos zeneszó mellett vette kezdetét a rokonylátogató. A zenészek, táncosok s vendégek jópár várkonyi portát felkerestek - köztük a polgármesterét is-, köszöntötték az ott lakókat, akik persze nem voltak hálátlanok, sok finomsággal kínálták a betérőket. Süteményekből, jó borokból és ízes pálinkából, akadt itt bőven. S mindeközben a rezesbanda fújta a talpalávalót. Az ünneplők idén is ellátogattak Töttös Sándor házához, majd megkoszorúzták a táncegyüttes korábbi vezetőjének emléktábláját. Ezután körtánc vette kezdetét a falu főterén. Régi szép magyar táncoknak lehettek szemtanúi a jelenlévők. Szívük szerint a kíváncsiskodók is táncraperdültek volna. Később a táncosok és kíséretük kivonult a falu melletti gesztinyésbe, hogy jelképesen összeszedjék a fa alatt lévő idei termést. Később azt megsütötték és jól megették. A Lukács napi búcsú ezúttal is szép emléket hagyott valamennyi résztvevőben. A rokonyok pedig, a vigadalom után hazamentek, s jövőre újra jönnek, mert évente legalább egyszer illik összejönniük.

Töltöttpaprika Fesztivál Birjánban
Magyar konyha, nem létezhet töltöttpaprika nélkül, mint ahogy étel sem só nélkül. Ebből kiindulva, immáron 4. alkalommal rendeztek a birjániak Nemzeti...
Bővebben →
Magyarok Kenyere Program 2017
Sok millió búzaszem, egy nemzet. A tavalyi 38 tonna után, idén 42 tonna búzát ajánlottak fel a baranyai gazdák, a Magyarok Kenyere Program keretében- ...
Bővebben →
Pokoli vihar sújtotta a térséget
Korona nélküli és derékba tört fák, megtépázott tetők jelezték útját, amerre áthaladt. Hétfő este kezdődött a pokoljárás. 11 felé söpört végig a vihar...
Bővebben →
I. Dunamenti Halfőző Fesztivál
Megálmodták és megcsinálták. Nem cifrázták, szintisztán, gasztrokultúrálisra szabták a fazont. Mindezt német köntösben, a hagyományok tiszteletben tar...
Bővebben →
A családok fürdője Siklóson
A siklósi termálfürdő a családok és a fiatalok fürdője. Modern, kényelmes és nyugalmat sugároz. Festői környezetben, közvetlen a vár alatt terül el. A...
Bővebben →
Harkányi Fürdőfesztivál
Ez már a 24. Harkányi Fürdőfesztivál volt, sok szórakoztató és néhol a testet is megmozgató programokkal. A nyári kánikulában, özönlött a tömeg, a te...
Bővebben →
Politikai uborkaszezon?
A nyári időszakot szokás a politikában uborka szezonnak nevezni. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor a politikusok is szabadságra mennek és elcsendes...
Bővebben →
Új vezetőedző Szederkényben
A szederkényi ezüstcsapat megkezdte felkészülését a következő idényre. Két jelentős vérveszteség érte a gárdát, hiszen Mohácsra távozott Tomin Milán v...
Bővebben →
Falunap a gólyák földjén
Júius közepén rendezték meg a kölkedi falunapot. Az egykori halászfaluban, nagy ünnepe ez, hisz amellett hogy a helybéliek összejönnek, az innen elszá...
Bővebben →
A belvárdi "Üvegtigris"
Borvidéken élve, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy kánikulában egy hosszúlépésnél, nincs jobb szomjoltó. Egy jó rozé fröccsért, egy nyári fesztiv...
Bővebben →
Terápia lovakkal
A Kaposvári Egyetem Lovasterápia és a Gyógypedagógia Tanszékének hallgatói, vidám napokat csempésztek a Bólyi Gyermekotthon lakóinak életébe. Mindezt ...
Bővebben →
Arató ünnep
A Mohácsi Polgárok Olvasóköre nyolc évvel ezelőtt kezdte feleleveníteni a népi aratónapi szokásokat. Az Aratónap kezdő akkordjaként, az Olvasókör szék...
Bővebben →