Helyi hírek, események
Kincskeresők a Dunán
Az 1894 ben készült mohácsi töltés alatt 50 méterrel, továbbá a Cigány zátony homokpadjánál az elmúlt hetek alacsony dunai vízállása alatt, megjelentek az alkalmi kincskeresők és a természet turisták. Nézelődésük tárgya az egykori 5-ös számú hajómalom völgyhajójának, kikandikáló darabja volt, amely az alkalmi Duna parton, 62 cm -es vízállásnál látszódott. Egykoron 28 hasonló üzemelt a folyó mohácsi szakaszán és ezekben az időkben, mindegyik molnár megélt a munkájából. Egyébiránt, itt a legszélesebb a Duna Mohácsnál, normál vízállásnál 980 méter. Mórócz Sándor helytörténésszel a helyszínen beszélgettünk az előkerült " ritka kincs" kapcsán. Pár kilóméterrel odébb, szintén beindult a kincskereső turizmus. Kölked mellett, külső- Bédában, az ugyancsak alacsony vízállás mellet két hajóroncs is előkerült. A hír a médián és a közösségi hálón keresztül terjedt. Fényképeszkedő ifjú párral és őket körbevevő stábbal, családokkal és unokáival érkező nagypapával is összefutottunk a roncsoknál. Készültek a fotók és a szelfik, no és az interjúk. Ottjártunk óta a Duna vízszintje métereket emelkedett. Ezzel, a kincskereső turizmus is alább hagyott, a roncsok pedig ismét a vízszint alá kerültek. S hogy mikor bukkanak fel újra? Ez egyelőre kiszámíthatatlan. Nagyobb esély van rá, hogy erre évtizedeket kell majd várnunk. Akik pedig ott jártak, valóban kincsre leltek, legalább is ideig-óráig.
Hétvégi megye l-es eredmények
PEAC-Boda 4-1 gólszerzők: Szijártó, Grósz, László, Németh ill. Bánkövi Szászvár-Beremend 6-2 gólszerzők: Lauer (4), Besenyi, Bozó Sellye-Ócsá...
Bővebben →Hazatértek olimpikonjaink
Olimpikonokat ünnepeltek és jutalmaztak a pécsi városházán. Dr. Páva Zsolt polgármester és Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok, a PSN Zrt. vezérigaz...
Bővebben →Táncművészet felsőfokon
Jöttek, táncoltak és sikert arattak. Eképpen summázhatjuk az idei XX. Mohácsi Nemzetközi Néptánc találkozót, melyet szép hagyományok szerint évről évr...
Bővebben →Berkesdi Kakasfőző Fesztivál
A 13. Berkesdi Kakasfőző Fesztiválra 18 csapat nevezett. Az önkormányzat gondoskodott a jó minőségű hús beszerzéséről, mivel még Berkesden sem volt fe...
Bővebben →Varázslatos nyárádi falunap
Az augusztus 20- a, Nagynyárádon dupla ünnep, mivel ekkor tartják az állami ünnep mellett a falunapot is. A gyerekeket trambulin és bűvészműsor várta,...
Bővebben →Rendszerváltó szerelmesek
A nyárádi művészetisek táncosai és amatőr színészei aktív munkával töltik a nyár utolsó napjait. Sőt már hetekkel ezelőtt turbó fokozatra kapcsoltak, ...
Bővebben →Opera a templomban
Dalnokok találkozójára került sor Szent István ünnepén a szederkényi katolikus templomban. A kiváló akusztikájáról híres helyi vallási centrumban, töb...
Bővebben →Kisállat parádé az ünnepen
Galamb és kisállat bemutatóra invitálták augusztus 20-án a bólyi állatbarátokat. A helyi Galamb és Kisállattartó Egyesület 1965 óta alkot közösséget B...
Bővebben →24 órás horgászverseny
A Borza-völgye Horgászegyesület augusztus 20-án kezdődő 24 órás versenyére, 17 csapat nevezett. A reggeli start előtt sorsolással döntötték el kinek m...
Bővebben →Kenyéráldás a Szent István szobornál
Augusztus 20-án az istentiszteletet követően a bólyi hívek a Szent István szobor elé vonultak. Hárs József polgármester és dr. Takács Gábor plébános k...
Bővebben →Felújítják a bólyi suli tornatermét
A jelenleg is folyó bólyi beruházások helyszíni bejárására kísérte el a Bólyi TV Hárs József polgármestert. Még a napokban is az iskola tornatermének...
Bővebben →Szentlőrinci Gazdanapok
Idén 23. alkalommal rendezték meg a dél-dunántúli régió legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági szakkiállítását és vásárát. A Szentlőrinci Gazdanapok...
Bővebben →