Helyi hírek, események


Elismerték a vizimalom "megmentőjét"

2018.11.16

Egy régi épületet felújítani és azt a közösségi élet centrumává tenni, mindenképpen dícséretes dolog. S hogy egy álomból miként lesz valóság? Mennyire rögös út a végkifejletig eljutni? Függ a kihívás nagyságától és persze a célt kitűző személy kitartásától is. Az elismerés mindenképpen jár, ha a végeredmény mások számára is értéket jelent, vissza ad valamit a múltból és megalapozza a jövőt. A magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységért adták át idén is a Pro Architectura díjakat az Országházban. Építtetőként kifejtett munkájáért ismerték el, Mohácsi Bugarszki Norbert közgazdászt, a mohácsi cselevölgyi Szent Miklós vízi- és taposómalom tulajdonosát és építtetőjét, aki nem csak az épületet állította helyre, de a vízügyi levéltárból kikutatott adatok alapján, a vízikereket és a korábbi három darab őrlőberendezésből egyet, újjá is építtetett. Emellett egy korhú taposómalom megépítésével tetézte eddigi értékőrző misszióját. Nehéz és felelősségteljes munka az értékőröké és építészeké, hiszen az ő alkotásaik nemcsak néhány évre szólnak. Egy építészeti alkotás, egy felújított vizimalom többet mond saját magánál, egy kor és a társadalom tükre is egyben. M Bugarszi Norbert kisebb csodát tett a Szent Miklós vizimalom egykori romjánál. Ideje volt, hogy nemcsak helyben, hanem állami szinten is elismerjék, kitartását és a múltunk iránti alázatát.


Sulibörze a Tudásközpontban

2018.11.16

Novemberben a megye több városában várták és várják az általános, valamint a középiskolák végzős osztályaiba járó fiataljait, szüleiket és tanáraikat ...

Bővebben →

Virtoúz zenész Nagynyárádról

2018.11.16

Nyárádi otthonában látogattuk meg térségünk zenei tehetségét. Természetesen a hanszer is előkerült, sőt, meg is lett szólaltatva. A harmonika mögött h...

Bővebben →

Kincskeresők a Dunán

2018.11.16

Az 1894 ben készült mohácsi töltés alatt 50 méterrel, továbbá a Cigány zátony homokpadjánál az elmúlt hetek alacsony dunai vízállása alatt, megjelente...

Bővebben →

Feederesek megmérettetése az Olaszi tavon

2018.11.10

Idén már a 11. Feeder Horgászversenyre került sor a festői környezetben elterülő Olaszi tavon. A víz körül serénykedő horgászok nagy tapasztalattal te...

Bővebben →

Best of Pécs közönség kóstoló

2018.11.10

A Pécsi Borvidékről származó szép fehér, rozé, no és a vörösborok is erődemonstrációt tartottak a pécsi Jókai Rendezvényházban megrendezett, idei Best...

Bővebben →

Maszkfaragó és kerékpárgyűjtő

2018.11.10

A mohácsi születésű Englert Antal már gyermekkorában közeli ismeretségbe került, a népművészettel és a busómaszkfaragás fortélyaival. Munkájában, mind...

Bővebben →

Közbiztonság mindenekelőtt

2018.11.10

Folytatódott a megyei közbiztonsági fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást, a közbiztonságért felelős szakemberek. Garamvári Gábor, a m...

Bővebben →

Továbbtanulási fórum Bólyban

2018.11.10

A továbbtanulás szempontjából fontos dolog, hogy a gyerek tudjon miből választani, tudásának és érdeklődésének megfelelően. Épp ezért dícséretes, ha s...

Bővebben →

Neves születésnaposok köszöntése

2018.11.10

Neves születesnaposokat köszöntöttek a Bólyi Idősek Gondozási Központjában. Ide kapott meghívást a kisváros valamennyi 70-80-90 évese, illetve 90-en é...

Bővebben →

Nótáskedvű várkonyiak

2018.11.10

A Zengővárkonyi Lukács napi búcsú másnapjára, a rezeseket, vonósokkal felálló, cigány zenészek váltották. Főszerephez jutott a magyarnóta, annak vidám...

Bővebben →

A Szedi nyerte a bólyi rangadót

2018.10.29

Szomszédvárak rangadóját rendezték meg a megye l-es labdarúgó bajnokságban. Minden sava és borsa meg volt a Bóly-Szederkény mérkőzésnek, felspanolt né...

Bővebben →

Szezonzáró motoros gurulás

2018.10.29

A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület Vll. Szezonzáró gurulására és családi napjára került sor Pécsett. A gyülekező helyszíne, a Pláza parkolója volt. Tö...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162