Helyi hírek, események


Előbb jött idén a Karácsony

2018.12.09

Idén korábban jött a Karácsony Bólyba. Egésszen pontosan, advent előtt futott be a popikon Karácsony János a helyi Vigadóba, hogy élményszámba menő koncertet adjon. A Locomotív Gt és a Generál énekes-gitárosának önálló estjén.a két zenekar és a szólókarrier legnagyobb slágerei mellett, felcsendültek a ritkán hallott különleges szerzemények is. Az ingyenes koncertről a város gondoskodott, volt is annak nagy keletje, ahogy mondani szoktuk.még a csilláron is lógtak. Karácsony János 1971-ben Novai Gáborral, Révész Sándorral, Reck Lajossal, Ákos Istvánnal és Várkonyi Mátyással, megalapította a Generált. 1974. szeptember 2 -től 2016. szeptember 2-ig a Locomotív GT együttes tagja. Dalaival és jellegzetes énekhangjával hozzájárult az LGT több évtizedes sikeréhez. Nem hiába jöttek el Bólyba is.igényes rajongói, akik ezen a muzsikán nőttek fel. A népszerű muzsikust 1984-től zenei rendezőként, majd filmzeneszerzőként is jegyzik. Három szólóalbuma jelent meg. Különböző műfajú zenei produkciók állandó vendége, dolgozik producerként és hangmérnökként is. Többször választották meg az év gitárosának, 2000-ben megkapta a Hungaroton életműdíját, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, 2014-ben pedig a Story Ötcsillag-díját (megosztva az LGT tagjaival) az év zenei produkciójáért. Fergeteges koncertjét sok százan tekintették meg az Ezsébet Vigadóban. No és persze, óriási zenei élménnyel térhettek haza.


Az ikonok különös világa

2016.06.01

Jószai Sándor hódmezővásárhelyi ikonfestő kiállítása tekinthető meg június 20-áig, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A képzőművész 1981-ben talál...

Bővebben →

Minőségi munka a sátorhelyi iskolában

2016.05.31

Nincs nagy létszám a sátorhelyi iskolában, ellenben nagyon hatékony nevelői és pedagógiai munka folyik. 4 pedagógus oktat 16 gyermeket, összevonva az ...

Bővebben →

Agyagoztak, drámáztak és fagylaltoztak a gyerekek

2016.05.29

A bóly gyermeknap szervezői a hatalmas kánikula ellenére, vidámparká varázsolták a Batthyány teret. A szökőkút körül a monacói nagydíjhoz hasonló vers...

Bővebben →

Kulturális est Lippón

2016.05.28

A Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola bemutatkozó kulturális estjére került sor a helyi ifjúsági házban. Az intézmény és tanulóinak sokszínűségét dí...

Bővebben →

Gyermeknap és parasztolimpia Szederkényben

2016.05.27

Különleges gyermeknapot szerveztek pénteken a Szederkényi Iskola diákjai számára. A felsősök a sportpályán, míg az alsósok a kultúrház udvarán kezdték...

Bővebben →

Nyárád a legsportosabb falu

2016.05.26

A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult hódító útjára Kanadából. Egykoron két rivális, szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos v...

Bővebben →

Tehenekkel a Parlament előtt

2016.05.25

Wilhelm József, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója, egyben a TESZÖV baranya megyei elnöke érkezett a mai nap folyamán a Bólyi VTV stúdiójába, hogy b...

Bővebben →

Gyermeknap a bólyi óvodában

2016.05.24

Pindúr és Pandúr, a két utca manó szórakoztatta a bólyi kisóvodásokat az idei gyermeknapon. Interaktív, bohókas műsorukba folyamatosan bevonták a kics...

Bővebben →

Dísznövény kiállítás az egyetemen

2016.05.23

Dísznövény kiállítást és vásárt rendeztek a hétvégén a Pécsi Tudományi Egyetem Botanikus Kertjében. Ez egyben a lX. Magyarországi nőszirom kiállítás i...

Bővebben →

35 éves a Lippói Fúvós zenekar

2016.05.23

Jubileumi fúvós fesztivált és gyermeknapot szerveztek a lippóiak, zenekaruk fennállásának 35. évfordulója alkalmából. A zenekar 1980-ban alakult, repe...

Bővebben →

70 éves a Lippói SE

2016.05.22

Minden Troszt Feri bácsiékkal kezdődött, akik focicsapatot alakítottak Lippón. Most már 70 éves a Lippói Körzeti Sportegyesület. Ebből az alkalomból t...

Bővebben →

Nagy Feró a sörgyárban koncertezett

2016.05.22

Mintha a sörgyári capriccioban lettünk volna. A történet, esetünkben a fergeteges buli, a pécsi sörgyár udvarán zajlott. Itt koncertezett a 80-as ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162