Helyi hírek, események


Márton napi lampionos vonulás

2018.12.09

A zimankós idő ellenére, idén is sokan elfogadták a nyárádi óvoda invitálását a Márton napi lampionos felvonulásra és az ezt követő programra. Hagyományosan az intézmény elöl indult a pislákoló fényekkel felvértezett társaság a közel 1 kilómeteres "öröm vonulásra". A házak ablakaiban mécsesek jelezték az útvonalat, no és a közösség együtt ünneplését, ezen jeles napon. Az óvónénik ösztönzésére a gyerekek mindvégig énekeltek, kiváló hangulatban haladt a menet végcélja felé.

Körülbelül az út felénél egy megálló is akadt, ugyanis lelkes "kézműveseknek" köszönhetően Márton napi installáció és a faragott "tökfejek" megcsodálása ösztönözte rövid kitérőre a csapatot. Ezután a korábbi lendülettel ment tovább a nyárádiak lampionos menete, míg nem az utca végén lévő kultúrházig el nem értek, ahol is fűtött helyiség várta a betérőket.

Itt aztán kezdetét vette az ovisok szivet melengető műsora, amellyel elvarázsolták a szülöket és a nagyszülöket egyaránt.

Mókás Márton napi totóval tesztelték a szülők felkészültségét. Persze a többség vette az akadályt, hisz sokat tudtak az egykori Márton püspökről. Látszott, hogy figyeltek a műsor közben is és ragadt rájuk friss ismeret...A szervezők elégedettek lehettek, hisz sokan fogadták el meghívasukat, sőt a rengetek zsiroskenyér, aprósütemény és a meleg tea is, mind mind elfogyott. Nem hiába, pótolni kellett a "túrázással" elégett energiákat. A hagyományosan megrendezett nyárádi lampionos felvonulás és záróprogram, ezúttal is megmozgatta a falu lakosságát. Ilyen és ehhez hasonló közösség összetartó rendezvények kellenek falvainkba és kisvárosainkban, no és akkor biztos hogy vidámak és kiegyensúlyozottak lesznek az emberek. A sok mosolygós gyermekről nem is beszélve, hisz valójában minden róluk szól. Értük pedig jó áldozni, bármilyen szinten és mértékben.


Ezrek hallgatták Pál Feri Atyát

2016.05.02

Megbocsájtás és irgalom témakörben tartott előadást Pál Feri Atya, a kiváló mentálhigénés szakember, kinek népszerűsége manapság felér egy popsztáréva...

Bővebben →

A megye l. hétvégi eredményei

2016.05.01

Villány-PEAC 3-2 (1-1) gólszerzők: Széklyhidi, Peffermann, Pauk ill. Fülöp, Gelencsér kiállítva: Buni, Zünnert Bóly-Geresdlak 4-2 (0-0) gólszer...

Bővebben →

A halak nyerték a horgászversenyt...

2016.05.01

Louis de Funés régi klasszkus filmje, "A horgász a pácban" című alkotás jutott sokak eszébe az idei, május 1-jén megrendezett, borza-völgyi horgászver...

Bővebben →

Zimankós újpetrei majális

2016.05.01

Igazi gasztromajális kerekedett az idei május elsejéből Újpetrén. Bográcsok körül szorgoskodó mesterszakácsok, sok-sok alkalmi kostolóval, akik szájíz...

Bővebben →

Eötvös cirkusz, az élő legenda

2016.04.30

Az Eötvös cirkusz igazi legendának számít idehaza. Csaknem egy héten át a Hungária Cirkusszal karöltve, a baranyai megyeszékhelyen szórakoztatták a na...

Bővebben →

Sportos majális Babarcon

2016.04.30

Kerékpáros ügyességi versennyel, focitornával, kutyaiskolával, gyermek arcfestéssel és bográcsos főzéssel telt a babarci majális délelőtti programja. ...

Bővebben →

Gyermekmajális Szajkon

2016.04.30

Gyermekmajálissal köszöntötték a szajkiak az ünnepi hétvégét. A sziporkázó napsütésben sok család sütkérezett és érezte jól magát a programkavalkádban...

Bővebben →

A büszke 1000 év

2016.04.29

110 önkéntest, segítőt és támogatót látott vendégül a Szajki Önkormányzat a tavalyi jubileumi év kapcsán. Ezzel is megköszönve önzetlenségüket és áldo...

Bővebben →

Aki átevezte az óceánt...

2016.04.29

A Mecsek Maraton Team Egyesület meghívására érkezett Pécsre Rakonczay Gábor kétszeres Guinness World Records Díjas óceán-átszelő magyar evezős. A fiat...

Bővebben →

Új helyen a megyei agrárkamara

2016.04.27

Új helyre költözött Pécsett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága. Mostantól, a Siklósi út 38. szám alatt találják meg a hivatal...

Bővebben →

Bóly legfontosabb prioritásai

2016.04.26

A Bólyi Városi Televízió vendége volt Hárs József, Bóly város polgármestere. A városvezető beszámolt a tavalyi év pénzügyi zárásáról, így a közel 600 ...

Bővebben →

Aranyminősítés Babarcnak és Villánynak

2016.04.26

2016-ban alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa. Az 1996-ban alapított Landesrat egyik...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162