Helyi hírek, események
Montenuovos szalagavató
A végzős montenuovosok az utolsó nagy közös iskolai fellépesükre és bulijuk egyikére készültek. Szép ruhát húztak, fodrászhoz mentek és lelkileg is ráhangolódtak a szalagavató ünnepségükre. A valahova tartozás élménye, úgy tartják lázba hozza a diákokat. Montenuovosnak lenni megtiszteltetés és egyben klasz dolog.
Magát a ceremóniát, egyik helyen szalagavatónak, a másikon szalagtűzőnek nevezik. Amikor az érettségire készülő végzős tanulók szíve fölé tűzik az iskola nevével díszített és dátummal ellátott szalagot, akkor bizony a szív bizsereg, az ember teste pedig beleremeg. Leginkább attól, hogy a fiatal leány avagy legény büszke iskolájára és arra a négy évre, amit falai között eltölthetett. S hogy honnan ered a hagyomány? A legenda szerint egy selmecbányai mérnökiskola végzős hallgatóit jelölték meg szalaggal, hogy megőrizzék az iskola emlékezetét. A 19. században divattá vált, a 20. századra általánosan elterjedt s a szalag tűzése még a 21. században is az iskolához tartozást – és egyben a felnőttkor kezdetét jelöli. Vagy a nagy buli kezdetét…S hogy valóban buli-e az élet? Az bizony nagyon hamar ki fog derülni számukra is. Kívánjuk, minél többen érezzék úgy, hogy bizony az. Persze az ellenkezőjén se lepődjenek meg, mert ahogy mondani szoktuk, itt sincs kolbászból a kerítés. A szalagavató ceremonia után, mókás bemutató műsor következett. Ez már az önfeledt bulizás ideje volt. Egy biztos, a Montenuovóban megszerzett tudást senki nem veheti el a végzősöktől. Éljetek ezzel és sok sikert a nagybetüs életben, de előtte még jöhet a véghajrá a vizsgákkal, tessék ezt is tisztességgel teljesíteni.
Nemzetiségek háza nyílt Töttösön
Szerbek, rácok, svábok, majd a felvidéki magyarok és horvátok települtek be a történelem során Töttösre. A sokszínű falu múltját ma már egy különleges...
Bővebben →Oberkrájner muzsika és bordalok a kékfestő feszten
Az Országos Kékfestő Fesztivál második napjának szervezéséről és lebonyolításáról a nyárádi német önkormányzat, továbbá a Nagynyárád-Grossnarad Német ...
Bővebben →Kékfestő seregszemle, nívós kiállítással
Hogy repül az idő. Már a XVll. Országos Kékfestő Fesztivált rendezték meg a nagynyárádiak. Az ünnepélyes megnyitón Mintál Tibor polgármester köszöntöt...
Bővebben →Veterán autók gurultak Nyárád utcáin
A pécsi Veterán Autó-és Motorbarátok Egyesülete, veterán s klasszikus járművekből és retró tárgyakból tartott kiállítást Nagynyárádon. Szó szerint cso...
Bővebben →Birjánban sörrel locsolták a töltöttpaprikát
Az elmúlt hétvégén immáron a 3. Nemzeti Töltött paprika Fesztiválra invitálták vendégeiket a birjániak. Mindezt összekötötték egy szomjoltó sörfesztte...
Bővebben →Grillparty az árnyas fák alatt
A Nagynyárádi Vendégváró Egyesület Sütő-Főző Fesztiváljára került sor a hétvégén a templom melletti park árnyas fái alatt. 7 csapat részvételével kész...
Bővebben →Adakozó gazdák Sombereken
2011-ben indult útjára a Magyarok Kenyere Program, amely keretében már az első évben, önzetlen felajánlásoknak köszönhetően, 10 tonna búza jött össze ...
Bővebben →Köszönjük Kriszta!
Kerner Krisztina nagyon szép és tartalmas 22 esztendőt töltött a Bólyi Városi Televízió kamerái előtt. A népszerű és közkedvelt műsorvezető, több mint...
Bővebben →Szoceg biofarm Szederkényben
A Szoceg Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. az igényes és szakszerű, az emberi értékrenden alapuló szociális ellátások szolgáltatója...
Bővebben →Ismerős Arcok a Kiskastélyban
Bólyi Zenés Hétvége címmel, mini rock fesztet rendeztek a Kiskastély udvarán. Köztudott, hogy korábban, több mint 10 éven át KántoRock néven évről évr...
Bővebben →Népszerű a Krisna-völgyi búcsú
A Magyarországi Krisna- tudatú Hívők Közösségének egyik legjelentősebb eseménye, a nyár közepén megrendezésre kerülő Krisna-völgyi búcsú. A három nap ...
Bővebben →Kapolcs, avagy csobbanás a nyárba
A Balaton és a nyár legizgalmasabb fesztiválja, a Művészetek Völgye idén ünnepli 26. születésnapját. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja id...
Bővebben →