Helyi hírek, események
Fergeteges falunap Újpetrén
Az elmúlt hétvégén a népi tánctól a modern rock and rollig, széles palettáról válogattak az újpetrei falunap szervezői. Persze arra is figyelve, hogy a helyi hagyományőrzők és a meghívott fellépők aránya egyensúlyba legyen. Az eseményt mint mindig, Gaszt Árminné, a község polgármestere nyitotta meg, köszöntve a mostani és az elszármazott újpetreieket. Aztán útjára indult az imént említett forgatag. A Pécsi Nemzeti Színház tagjai operett klasszikusokat idéztek, a helyi és mohácsi néptáncosok német és délszláv táncokkal kápráztattak, a Pécsi Fordan Tánciskola növendékei levegőakrobatikában varázsoltak, míg a szalántaiak ugrókötél produkcióval tették emlékezetessé az ünnepet. Egy falunap varázsát mindig annak sokszínűsége, szórakoztató jellege, no és maga a közösség hangulata határozza meg. Újpetrén a falunapon minden klappolt. A fellépők kitettek magukért és persze a fílingre sem lehetett panasz. Ilyen egy jó buli, ha igényesen van leszervezve. Az esti bál már csak hab volt a tortán.
Az ikonok különös világa
Jószai Sándor hódmezővásárhelyi ikonfestő kiállítása tekinthető meg június 20-áig, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A képzőművész 1981-ben talál...
Bővebben →Minőségi munka a sátorhelyi iskolában
Nincs nagy létszám a sátorhelyi iskolában, ellenben nagyon hatékony nevelői és pedagógiai munka folyik. 4 pedagógus oktat 16 gyermeket, összevonva az ...
Bővebben →Agyagoztak, drámáztak és fagylaltoztak a gyerekek
A bóly gyermeknap szervezői a hatalmas kánikula ellenére, vidámparká varázsolták a Batthyány teret. A szökőkút körül a monacói nagydíjhoz hasonló vers...
Bővebben →Kulturális est Lippón
A Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola bemutatkozó kulturális estjére került sor a helyi ifjúsági házban. Az intézmény és tanulóinak sokszínűségét dí...
Bővebben →Gyermeknap és parasztolimpia Szederkényben
Különleges gyermeknapot szerveztek pénteken a Szederkényi Iskola diákjai számára. A felsősök a sportpályán, míg az alsósok a kultúrház udvarán kezdték...
Bővebben →Nyárád a legsportosabb falu
A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult hódító útjára Kanadából. Egykoron két rivális, szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos v...
Bővebben →Tehenekkel a Parlament előtt
Wilhelm József, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója, egyben a TESZÖV baranya megyei elnöke érkezett a mai nap folyamán a Bólyi VTV stúdiójába, hogy b...
Bővebben →Gyermeknap a bólyi óvodában
Pindúr és Pandúr, a két utca manó szórakoztatta a bólyi kisóvodásokat az idei gyermeknapon. Interaktív, bohókas műsorukba folyamatosan bevonták a kics...
Bővebben →Dísznövény kiállítás az egyetemen
Dísznövény kiállítást és vásárt rendeztek a hétvégén a Pécsi Tudományi Egyetem Botanikus Kertjében. Ez egyben a lX. Magyarországi nőszirom kiállítás i...
Bővebben →35 éves a Lippói Fúvós zenekar
Jubileumi fúvós fesztivált és gyermeknapot szerveztek a lippóiak, zenekaruk fennállásának 35. évfordulója alkalmából. A zenekar 1980-ban alakult, repe...
Bővebben →70 éves a Lippói SE
Minden Troszt Feri bácsiékkal kezdődött, akik focicsapatot alakítottak Lippón. Most már 70 éves a Lippói Körzeti Sportegyesület. Ebből az alkalomból t...
Bővebben →Nagy Feró a sörgyárban koncertezett
Mintha a sörgyári capriccioban lettünk volna. A történet, esetünkben a fergeteges buli, a pécsi sörgyár udvarán zajlott. Itt koncertezett a 80-as ...
Bővebben →