Helyi hírek, események
A fájó múltra emlékeztek
A Felvidékről kitelepítettek és családtagjaik, valamint leszármazottaik számára szerveztek, baráti találkozót a bólyi Roth Pince nagytermében. A 69 évvel ezelőtti, fájó emlékeket hordozó történésekre emlékeztek meg, két felvidéki lelkipásztor közreműködésével, dr.Erdélyi Pál Vágfarkasdról, míg Szabóné Tok Tünde Deákiból érkeztek. Ők felidézték a történelem eme sötét korszakát, hozzátéve saját emlékeiket és megosztva hallgatóságukkal véleményüket. A szervezők nagyon bíztak az érintettek jelenlétében és aktív részvételében. Nem hiába, csaknem százan jöttek el, s hoztak magukkal süteményt és egyéb finomságokat, no és persze emlékeiket. A tapasztalatok alapján senki nem felejti a múltat, a sebek még ma is élnek, ha már nem is fájnak annyira, mint egykoron. Minden tiszteletet megérdemel a kezdeményezés és maguk a szervezők: Kovács Dezső, Tok Ibolya, Kosztolányi Dezső és Sebestyén Zoltán. A múltról beszélni kell, figyelmeztetni a mai fiatalokat mások szörnyű hibáira és kegyetlenségeire. A felvidéki magyarok kitelepítése, sok ezer szivet folytogat napjainkig. Az itt élő, egykori felvidéki magyarok, soha nem feledik, hogy honnan származnak, hol vannak igazi gyökereik, s hogy hova húz a szívük vissza.
(A teljesség kedvéért: A csehszlovák–magyar lakosságcsere a második világháború utáni években született államközi egyezmény, amelynek értelmében felvidéki magyarok tízezreit, közel 110 ezer embert telepítették át Magyarországra 1947 és 48 között - akaratukon kívül - , és ezzel egy időben magyarországi szlovákok települtek át Csehszlovákiába, sokkal kisebb számban. Több esetben a Németországba kitelepített német vagy sváb lakosság helyére is kerültek felvidéki magyarok, nagy többségük Baranyába.)
Mecsek Teával az egészségért
A Mecsek Tea termékei különleges gonddal válogatott, kiváló minőségű gyógynövényekből, gyümölcsökből és tealevelekből készülnek. A speciális összetéte...
Bővebben →Vince nap szűkebb körben
Vince napja jeles nap a borászok és borkedvelők számára. A szőlősgazdák ugyanis ezen a napon jósolják meg az őszi termés minőségét és mennyiségét, a V...
Bővebben →Farsangi installáció Szederkényben
Ahol egy hónapja még a betlehem, ma már farsangi installáció fogadja a járókelőket Szederkény centrumában. A mindig lelkes és kreatív nyugdíjas egyesü...
Bővebben →Monyoródi falunap
Hosszú kihagyás után ismét falunapot rendeztek a monyoródiak. Hamisítatlan gasztropiknik kerekedet, egész napos programjukból. Babgulyás rotyogott meg...
Bővebben →Liptódon újra éledt a falusi turizmus
A Markesz család több mint egy évtizede vágott bele a falusi turizmus nagy kihívásokkal járó felvirágoztatásába. Azóta sok 100 iskolás gyermek, egyesü...
Bővebben →Nyílt nap a bólyi Mol benzinkúton
Óriási kínálat fogadta a betérőket a Bólyi MOL benzinkút és Családi pihenő előre meghírdetett nyílt napja alkalmából. A folyamatosan fejlesztő és szo...
Bővebben →Tanévkezdésre hangolva
Még javában tart a vakáció, de vannak akik még csak most kelnek útra a jól megérdemelt nyaralásuk uticéljához. Ugyanakkor a kulisszák mögött gőzerővel...
Bővebben →Felhívás idősek számra
VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA! A koronavírus nagyon gyorsan terjed, és tudjuk, hogy az idősekre a legveszélyesebb. Ezért arra kérjük idősebb honfitársain...
Bővebben →Rendkívüli szünet az óvodában
Bóly Város Polgármestere a Bólyi Óvoda és Bölcsőde intézményben 2020. március 18. napjától határozatlan időtartamra rendkívüli szünetet rendelt el (óv...
Bővebben →Bólyi korlátozások
BÓLYI INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSE A KORONAVÍRUS MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN A katasztrófavédelmi törvény 46. § (4) bekezdése alapján veszélyhelyzetben a települé...
Bővebben →Bóly Önkormányzatának felhívása
Bóly Város Önkormányzat kéri a település azon lakóit, akik külföldi munkából, oktatási intézményből stb. az elmúlt 14 napban érkeztek haza városunkba ...
Bővebben →A jó farsangi fánkból, sosem elég
A Szajki Német Önkormányzat 9. Fánk Kavalkádja ismét lázba hozta a szorgos és szaporán sütögető nagyikat. Ezúttal is a helyi kultúrházban "randevúztak...
Bővebben →