Helyi hírek, események


A fájó múltra emlékeztek

2016.04.13

A Felvidékről kitelepítettek és családtagjaik, valamint leszármazottaik számára szerveztek, baráti találkozót a bólyi Roth Pince nagytermében. A 69 évvel ezelőtti, fájó emlékeket hordozó történésekre emlékeztek meg, két felvidéki lelkipásztor közreműködésével, dr.Erdélyi Pál Vágfarkasdról, míg Szabóné Tok Tünde Deákiból érkeztek. Ők felidézték a történelem eme sötét korszakát, hozzátéve saját emlékeiket és megosztva hallgatóságukkal véleményüket. A szervezők nagyon bíztak az érintettek jelenlétében és aktív részvételében. Nem hiába, csaknem százan jöttek el, s hoztak magukkal süteményt és egyéb finomságokat, no és persze emlékeiket. A tapasztalatok alapján senki nem felejti a múltat, a sebek még ma is élnek, ha már nem is fájnak annyira, mint egykoron. Minden tiszteletet megérdemel a kezdeményezés és maguk a szervezők: Kovács Dezső, Tok Ibolya, Kosztolányi Dezső és Sebestyén Zoltán. A múltról beszélni kell, figyelmeztetni a mai fiatalokat mások szörnyű hibáira és kegyetlenségeire. A felvidéki magyarok kitelepítése, sok ezer szivet folytogat napjainkig. Az itt élő, egykori felvidéki magyarok, soha nem feledik, hogy honnan származnak, hol vannak igazi gyökereik, s hogy hova húz a szívük vissza. 

(A teljesség kedvéért: A csehszlovák–magyar lakosságcsere a második világháború utáni években született államközi egyezmény, amelynek értelmében felvidéki magyarok tízezreit, közel 110 ezer embert telepítették át Magyarországra 1947 és 48 között - akaratukon kívül - , és ezzel egy időben magyarországi szlovákok települtek át Csehszlovákiába, sokkal kisebb számban. Több esetben a Németországba kitelepített német vagy sváb lakosság helyére is kerültek felvidéki magyarok, nagy többségük Baranyába.)


Karikázó és sűltgesztenye Várkonyban

2019.11.06

Idén is megrendezték a ,,Sütt Gesztinyés" Lukács-napot a festői szépségű Zengővárkonyban. A tánccsoportok és muzsikusok gyülekezője után.megindult a...

Bővebben →

Bajnokavató a Mecsek Rallyen

2019.11.06

Idén is a Pécs Pláza parkolójában megrendezett prológgal indult útjára a régi szép tradíciókkal rendelkező.Mecsek Rallye. Itt aztán a versenyzők, gépo...

Bővebben →

Egészségnap a Bólyi Cápáknál

2019.11.06

A sportos és egészséges életmódra hívta fel a figyelmet, egész napos programjával a Bólyi Cápák Küzdősport Egyesület. Reggeli kezdésként a legkisebbek...

Bővebben →

Biztos alapokon a berkesdi suli

2019.10.14

A Fekete István nevét viselő Berkesdi Általános Iskola tanulói és pedagógusai, már javában ráhangulódtak az idei tanévre. Kiváló körülmények között fo...

Bővebben →

Már a kukorica betakarítása folyik

2019.10.14

A Belvárdgyulai Zrt.-nél és az integrált partercégeknél, nem rég kezdték meg a kukorica betakarítását. Egyelőre nem lehet panasz sem a mennyiségre, se...

Bővebben →

Vadhúspromóció 100 gyermeknek

2019.10.14

Folytatódott a vadhús fogyasztásának népszerűsítése Baranya Megye centrumában, a Pécsi Nevelési Központban. Két baranyai kamara - az agrár és a vadász...

Bővebben →

Harkány lett az év fürdője

2019.10.14

Az idén nyáron Harkányban fürdőzők akkor még csak sejthették, hogy az ország egyik legjobb fürdőjében lubickolnak. Azóta hivatalossá is vált, hogy 201...

Bővebben →

Lovas hétvége Kisbudméron

2019.10.14

Lovas barátok hétvégi találkozójára került sor Kisburméron. 40 lovas és családtagjaik vettek részt a több napos dzsemborén, Garétól, Keszün át Bükkösd...

Bővebben →

Csirkepaprikás főzés égi áldással

2019.09.16

A számláló idén a misztikus 21-es re váltott, a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztiválok kapcsán. A délelőtti kiadós eső és a délutáni időjárás e...

Bővebben →

X. Bólyi Vesszőfutás

2019.09.16

Nagy melegre.nem panaszkodhattak a X. Bólyi Vesszőfutás amatőr és profi futói. Sőt, már a rajt előtti órákban eső áztatta az aszfaltot és sejteni lehe...

Bővebben →

Robotok csomagolnak a Terránnál

2019.09.16

A jövő iparága elképzelhetetlen a mesterséges inteligenciával rendelkező robotok nélkül. Nagyon jól tudják ezt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. tulajdo...

Bővebben →

Költözés előtt a bólyi ovisok

2019.09.16

Elkezdődött az idei tanév a Bólyi Óvodában is. Begördültek az udvarra az aprócska kerékpárok és teljes létszámmal megszállták a gyerekek az óvoda játs...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162