Helyi hírek, események


A fájó múltra emlékeztek

2016.04.13

A Felvidékről kitelepítettek és családtagjaik, valamint leszármazottaik számára szerveztek, baráti találkozót a bólyi Roth Pince nagytermében. A 69 évvel ezelőtti, fájó emlékeket hordozó történésekre emlékeztek meg, két felvidéki lelkipásztor közreműködésével, dr.Erdélyi Pál Vágfarkasdról, míg Szabóné Tok Tünde Deákiból érkeztek. Ők felidézték a történelem eme sötét korszakát, hozzátéve saját emlékeiket és megosztva hallgatóságukkal véleményüket. A szervezők nagyon bíztak az érintettek jelenlétében és aktív részvételében. Nem hiába, csaknem százan jöttek el, s hoztak magukkal süteményt és egyéb finomságokat, no és persze emlékeiket. A tapasztalatok alapján senki nem felejti a múltat, a sebek még ma is élnek, ha már nem is fájnak annyira, mint egykoron. Minden tiszteletet megérdemel a kezdeményezés és maguk a szervezők: Kovács Dezső, Tok Ibolya, Kosztolányi Dezső és Sebestyén Zoltán. A múltról beszélni kell, figyelmeztetni a mai fiatalokat mások szörnyű hibáira és kegyetlenségeire. A felvidéki magyarok kitelepítése, sok ezer szivet folytogat napjainkig. Az itt élő, egykori felvidéki magyarok, soha nem feledik, hogy honnan származnak, hol vannak igazi gyökereik, s hogy hova húz a szívük vissza. 

(A teljesség kedvéért: A csehszlovák–magyar lakosságcsere a második világháború utáni években született államközi egyezmény, amelynek értelmében felvidéki magyarok tízezreit, közel 110 ezer embert telepítették át Magyarországra 1947 és 48 között - akaratukon kívül - , és ezzel egy időben magyarországi szlovákok települtek át Csehszlovákiába, sokkal kisebb számban. Több esetben a Németországba kitelepített német vagy sváb lakosság helyére is kerültek felvidéki magyarok, nagy többségük Baranyába.)


A Dárdai titok nyomában

2016.11.02

Megjelent ifjabb Dárdai Pál eddigi játékos és edzői karrierjét bemutató életrajzi könyv, tájékoztatta televíziónkat a neves tréner édesapja. Az exklúz...

Bővebben →

Nagyival készűlt a finom sütemény

2016.11.02

A napokban szorgos kis segítők gyúrták a tésztát a bólyi ovi szivecske csoportjában. Az Őszanyó programsorozat keretében, önkéntes nagyi bevonásával m...

Bővebben →

Jó gazda gondossága

2016.11.02

Szajk adóerő képessége az átlagon felüli. Köszönhető ez az ipari parkban tevékenykedő vállalkozásoknak és a faluban lévő nagyobb foglakoztatóknak. Éve...

Bővebben →

Hétvégi megye l-es eredmények

2016.10.31

Szederkény-Ócsárd 3-0 Harkány-Boda 1-5 Bóly-Beremend 1-0 Villány-Siklós 0-0 PEAC-Sellye 1-1 Szászvár- PVSK 2-1 ...

Bővebben →

25 éves az Újpetrei Német Hagyományőrző Egyesület

2016.10.31

Jubileumi 25 éves fennállását ünnepelte a Újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület. Az alkalomnak megadták a módját, fergeteges gálát szer...

Bővebben →

Női NEM az erőszakra

2016.10.31

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya (s annak Megelőzési és Értékelő Alosztálya) két éve folytatja a ,,Női NEM - Válasz az erőszakra" elnevezésű...

Bővebben →

Peti-Kovács tradícionális cigány zenekara

2016.10.31

A Bólyi Televízió felvételén régi szép melódia szól Peti- Kovács István hangszeréből. A hangok felidézik a Peti zenészdinasztia múltját, tradícióit és...

Bővebben →

In memoriam

2016.10.24

Kovács Árpádnak, Tanár Úrnak mindenkihez volt egy jó szava. Tele volt tervekkel. És most elment, itt hagyott minket. Fájó szívvel búcsúzunk tőled Taná...

Bővebben →

A Szabadság Napja Bólyban

2016.10.24

Október 23-a Bólyban is a Szabadság Napja volt. A Hősök Emlékművénél ünnepi megemlékezésre került sor az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfor...

Bővebben →

Gehring Tiborra emlékeztek egykori játékosai

2016.10.24

Gehring Tibort imádták egykori tanítványai és játékosai. Tanárként és edzőként is keménykezű, de igazságos mester volt, aki humorával és közvetlen kiá...

Bővebben →

Nemzetiségi park Versenden

2016.10.21

Jó gazda módjára gondoskodik a Versendi Önkormányzat a falu rendjének és tisztaságának fenntartásáról. Teszik ezt a közmunkára kapott állami támogatás...

Bővebben →

Sportos vitézpróba az oviban

2016.10.21

Javában tart az Őszanyó programsorozat a Bólyi Óvodában. Minden csoport önállóan állította össze a tematikus napok sűrűn szőtt hálóját. A rendező elv ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162